Book of the Dead – Halottaskönyv

 

Fizikai színházi előadás a Tibeti Halottaskönyv inspirációjára az S8-ban

Szereplők – alkotók:
Formanek Csaba
Ilyés Lénárd
Pignitzky Ádám (látvány-fény)
 

 

A dőre nemtudás, a tudattalan, mint világtalan anyóka botorkál, nem tudja, hol jár, mit tesz. A nemtudásból fakad a buzgalom, melyben a Tett, a korábbi cselekvések kérlelhetetlen hatása úgy formálja a tudattalant, mint a fazekas, ki a sárból edényt korongol. A buzgalomból ered a tudat, mely mint erdőn gyümölcstől gyümölcshöz futkosó majom, ingatag. A tudatból név és alak támad, hajó és utas gyanánt visz tovább, hajó a név, és utas az alak. Név és alak szüli az érzékelést, melynek gazdátlan palotájában úgy garázdálkodik a hat érzék: a szemmel látás, a füllel hallás, az orral szaglás, a nyelv ízlelése, a test tapintása meg az elme eszmélése, mint a rablók. Érzékelésből kél az érintkezés, melyben külsővel belső úgy elegyedik, mint szeretkező emberpár. Az érintkezés nyomába lép az érzés-észlelés, örömé és kíné, mely úgy ér utol, mint a szembe röpített nyíl. Belőle ébred a létvágy, mely örökké szomjas, mindig inna. Vele jár a vét, a szerzés, elfogadás, mely a gyümölcsöt mindenáron leszakítja. Ebből születik a létel, a Forgatag, mely úgy tartja fogva az élőt, mint fészkén tojást őrző madár. A létel teremti a születést, melyben előbbi létalak úgy szül utóbbit, mint anya gyermeket. Születésből támad a kór meg a vénség és a halál.

Ez az élet tizenkét, egymásra támaszkodó és összefonódó elemének láncolata, mely a halállal nem éri végét – így szól a Buddhára hivatkozó tanítás.

http://terebess.hu/keletkultinfo/halott.html

 

Békássy Ferenc könyvbemutató

 

Békássy Ferenc szerelmes levelei című kötet bemutatója a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

A könyvről és Békássy Ferencről Szörényi László irodalomtörténész és Weiner Sennyey Tibor, a kötet szerkesztője beszélgetett. A levelekből Sütő András színész olvasott fel részleteket.

Békássy Ferenc szerelmes levelei
Fordította Balogi Virág
Szerkesztette Gömöri György és Weiner Sennyey Tibor

 

  „Szirtek a vizben
   – Vagy csak a réten a fák?
   Öreg, gonosz, összevissza csavarodott fák a réten?
   Hatalmas mágusok!
   Kiterjesztik karjaikat,
   Görbe ujjal integetnek az égbe,
   Varázsolnak, integetnek, mozgolódnak…”

Békássy

Mesterség felé

 

ifjúliszt

„…s engem, szegény gyermeket bevetett egy fényes társaság közepébe, s ez a fényes társaság megtapsolta annak a kisfiúnak az akrobata-mutatványait, akit a csodagyermek dicső és megszégyenítő bélyegével tisztelt meg. Korai mélabú nehezedett rám, és én ösztönszerű ellenszenvvel éltem át a művész-háziállat rosszul leplezett lealacsonyodását.” (Liszt Ferenc)

Táncolják: Horkay Barnabás, Kiss Anikó, Widder Kristóf
Koreográfia: Widder Kristóf

 

– ködidő –

Miért kisfiam, azelőtt mi volt mielőtt megszülettél?!

 Semmi?! De mégis valami. Ami volt, és ami majd lesz. Az ismeretlen vonz, taszít, rettegett és áhított.
A gyász nemcsak szomorú, hanem meghitt, intim de természetes is.
Születés. Fájdalom. Szerelem. Hiány. Megváltás. Szeretet. Halál. Rend.
A köztes-lét paramétereit, vízióit keresem én is, mint a kisfiú, aki megkérdezi a szüleit:

„Mi lesz akkor, ha majd meghalok?”

Táncolják: Frányó Andrea, Lakos Fanni, Spanicsek Valentina, Varga Krisztina, Czakó Máté, Czap Gábor, Lukács Gergő, Szabó Mátyás Péter
Koreográfia: Czakó Máté

 

Barangolás Doki virágoskertjében

Nézz meg egy kődarabot, egy kalapácsot, egy bokrot, egy paripát, egy embert: mindegyik keletkezett, pusztuló, határolt, egyéni, külön-lévő. De közös lényegük, a létezés, nem pusztuló, nem határolt, nem egyéni, nem külön-lévő. A létezés mindenben azonos. A sokféle keletkező és pusztuló alakzat: ez az élet. Az örök egymásután, melynek minden alakzat csak egy-egy állomása: ez a létezés.

Az élettelen tárgyak lelke sötétlila, a növényeké zöld, az állatoké sötétsárga, barna, vörhenyes. Az eltompultság barna, a lelki gazdagság a szürkének élénk világos színekbe játszása. A mozgékony lelkek színe halványabb, tagozottabb, változóbb, a nehézkes lelkeké sötétebb, egybemosódóbb, állandóbb. A gyermeklélek alapszíne, mint a fénylő gyöngyház; a férfié hideg szürkéskék, mely többnyire megsötétűl,megfakúl, elbarnul, elvörösödik; a nőé lilás-piros és ez legtöbbször igen korán elhajlik a hervadt szirom színe felé. Az a kevés ember, aki úgy öregszik, hogy vénsége nemes kiszáradás, nem pedig kényszerű elfakulás: csupa érces szín, ezüst, bronz, arany.

Weöres