Hónap: 2014 november

 

Az arcok – omladozó templomok –
itt-ott állják az élet ostromát,
de lelkek mélyén ördög vigyorog
és kér kajánul fordított imát.
Bekapcsolt tévék, futó képsorok,
hit és erőszak, habossütemény,
s a Nagy Bohóc, a Gőg-bohóc beszél
hasba lyukat, ahol nincs már remény.

Lelkes Miklós

 

Ti károgón is kacagtok
S mikor tollaitok hullnak,
Nem siratjátok a múltat:
Jönnek új varjak, új mezők.
Ti vagytok: a boldog élet,
Az átkozott irigyeltek,
Gyertek felém, gyertek, gyertek,
Varjak, varjak, szent madarak.

Ady

 

Sándor György felvetése:
Neked, mint kívülállónak mi a véleményed az intelligenciáról?

 

[Not a valid template]

Későn jött hadam mind leölve, vagy
ki él, fogcsikorgatva elszaladt,
nyomán keserű lett a fű s penész
tajtékzik erdőn, hová belevész;
leölt nosztalgiák, szép álmaim,
mésszel leönt az ősz: dérrel borít,
és mint a tél, örökre eltemet
didergő férfikor benneteket;
s mint szemtanú, ki életben maradt,
számolni kezdem a halottakat.

Csukás István

 

[Not a valid template]

Mi unicornio azul
ayer se me perdió,
y puede parecer
acaso una obsesión,
pero no tengo más
que un unicornio azul

Silvio Rodriguez

 

magas a temetőkerítés
a faluban hol a szüleim éltek
de főleg haltak
széles kőfalán strázsaként
járkálok le föl remélve
béke van legalább odalenn
a kerten túl a gépkocsik
szekerek biciklik siklanak
mindkét irányban az élet
jele az ideges mozgás
a mindent befogó tekintet
párás lágysága a könny
mely befelé hull egyre
egy tikkadt sír fölött
az oroszlánszájakba gyűlő harmat

Cseke Gábor

 

 

 

Halottja van mindannyiunknak,
Hisz’ percről-percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.
Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk!

Ady

 

 

Eljött már november didergő hónapja,
     Hideg szele a fák ágait megcsapja.
Meghalva elhullnak a sárga levelek,
     Játszadoznak vélek a kegyetlen szelek.

Csokonai

 

Levél, holt falevél földön, padon;
szép gesztenyét rúgunk vagy zsebre tesszük.
Jaj, mennyi szín! Mint a kaméleon,
ezernyi szín közt szinte megbetegszünk.
S már nincs szavunk; muzsika kellene,
hogy megmaradjon ez az ősz-valóság,
valami sirató, álmos zene,
mely búcsúztassa egy-egy nap hajóját
s ne kelljen mindig újrakezdeni
az örök ősznek szóbafoglalását!
Inkább kongassuk bottal esteli
sétákon vén villák fekete rácsát.
S temetők útján, ha már hull a dér,
vagy sétatéren, nagy nyárfák tövében,
szálljunk hintázva, mint a holt levél
a hold felé, mely hindogál az égen –

Jékely Zoltán

 

 

Kockabirodalom – építsd meg az álmaid

[Not a valid template]

 

Phyllis McCormack?

 

 

Üres bölcsőt ringat a Hold fénye
S mindig ez a mese vége
Fiam, mikor jössz? Apa, mennem kell
Az élet csupa kötelesség
De sokat leszünk együtt még

Zorán

 

Az élet zajló, fekete folyam,
És szépség benne csupán annyi van,
Mennyit egy fecske tünde szárnya
Fel-felragad a magasságba.
S a szépség léte csak egy pillanat, –
Fenn felissza mohón a nap, a nap.
S mint ki számára letellett az óra:
Visszaejti a fekete folyóba.

Reményik Sándor

 

Amerre én megyek
lángot vetnek a hazugság-erdők,
bennégnek a kifacsart gondolatok,
a maszkok lehullanak.
Néhány gitár és hegedű vijjog
nagyon messziről:
emlékek, emlékek, emlékek,
nem komolyak, nem fájnak.
Kiönt medréből a köd,
elnyeli a sugarakat,
elönti a tornyokat,
templomok, házak nincsenek,
az anyám sem mosolyog,
keringő, szédült zuhanás
van a szívem helyén.
S a tetőn, bolondságok fölött
két kitárt kart mereszt
egy hívogató, fekete,
borzalmas kereszt.

Dsida