Fattila Fekete Attila Fotóblog
köznapi képek kavalkádja – a képek csak írásos engedélyemmel használhatók fel!
Transfigúrame.
Señor, transfigúrame.
Traspáseme tu rayo rosa y blanco.
Quiero ser tu vidriera,
tu alta vidriera azul, morada y amarilla
en tu más alta catedral.
Quiero ser mi figura, sí, mi historia,
pero de ti en tu gloria traspasado.
Quiero poder mirarte sin cegarme,
convertirme en tu luz, tu fuego altísimo
que arde de ti y no quema ni consume.
Gerardo Diego
A fiúcska megint bűnt bűnre halmozott egész nap: torkoskodott a befőttesüvegekből, görnyedten járt, nem figyelt, és futkározott. Az angyal hasztalan vette körül szárnyainak könyörgő fuvallatával, hasztalan suttogott fülébe útmutatásokat a tiszta és erényes életről. Görnyedésből görnyedésbe, futkározásból futkározásba, térdfelverésből ruhaszaggatásba bukdácsolt újra meg újra a kis szerencsétlen. Semmi nem tarthatta vissza. Nem hatott a figyelmeztetés, hogy apus soha nem tesz ilyet, sem a hivatkozás Piotrus Pokrowskira, a kis hősre, sem szelíd énekek dúdolása – sőt, a kerületben közismert púpos varga szakadékba taszítása sem, aminek meg kellett volna szabadítania a fiúcskát a rossz példa befolyásától…
Mrozek
A szabad madár kiáltott: ó, szerelmem, zengd el nekem az erdők dalát.
A rab madár halkan válaszolt: bölcs szóra tudlak tanítani csupán.
A szabad madár kiáltott: nem, ó, nem! A dalt nem lehet megtanulni sohasem.
A rab madár elszomorodott: az erdők dalát – sajnos – nem tudom.
Szárny szárny mellett sose repülhetnek, bár szerelmük erős és vágyakkal teli.
Elválasztja őket a rács: hiábavaló a vágy, hogy szeressék egymást.
Énekelnek: a szárnyuk sóvárogva csattog – a szabad madár kiált: én félek, rettegem a kalitkád bezárt ajtaját.
A rab madár suttogva válaszolt: ó, jaj, nekem, erőtlen, halott szárnyú rab vagyok.
Rabindranath Tagore
los pasitos que tu das
dalos depacito y firmes
no te fijes en los míos
que a veces salgo corriendo
y mi pasos desvarío
disfruta de todo lo bueno
para tres días que vivimos
disfruta de todo lo bueno
escucha tú este consejo
que el muerto se va
para el hoyo y el vivo
se come el bollo
lere lerele, lelere,….
Radio Tarifa
Hoy, al cabo de tantos y perplejos
años de errar bajo la varia luna,
me pregunto qué azar de la fortuna
hizo que yo temiera los espejos.
Espejos de metal, enmascarado
espejo de caoba que en la bruma
de su rojo crepúsculo disfuma
ese rostro que mira y es mirado,
Infinitos los veo, elementales
ejecutores de un antiguo pacto,
multiplicar el mundo como el acto
generativo, insomnes y fatales.
Borges
Ez itten egy ásatás. Ez pedig egy ásítás
Mert valaki mindig unta
Ezért ölt a kismama
És most ezért tenné meg újra
És nem azért üvölt az ablakban
Mert nem hallanák meg halkabban
Hanem mert rájött, hogy mekkorát tévedett
Hogy fordítva élt le egy életet
Mert mindent jóvá lehet tenni
És megint el lehet rontani
Ez az ásatás, ahol elõkerülnek
A sosemvolt hõsök szobrai
Sziámi
