Edad media

A vár úrnője sólymát nézi hosszan,
Szegény vadorzó reszket a tilosban.

A vén toronyból kong a bús harangszó,
A vén barát kezében cseng a kancsó.

A jó vitézek indulnak keletre,
Fölperzselt házra tűz a naplemente.

A pince mélyén óborok hevernek,
A börtön éjén gubbaszt száz eretnek.

Tavaszi szél kel lágyan, mint az álom
És jobbágyokat himbál a faágon.

Juhász Gyula

Páncélos lovagok

 

Sötét hegyeken, sárguló réteken
tépett lován ő egyedül jön.
Hosszú haját, vöröses szakállát
lengeti, borzolja vad szél.

Büszkén ül nyergében, kardját nem emeli,
szép arcát most elfedte vér.
Szentföld lovagja, kardoknak bolondja
halálát érzi és nincs segítség.

Mini

Flor de jardin

Árnyékos erdőn
Bolyongtam én,
Sötétzöld sátor
Borult felém.

Egy kis virágot
Találtam ott,
Amely csillagként
Világított.

Utánanyúltam,
De kérve kért:
„Ne ölj meg! Nagy kár
Egy életért!”

Gyökérrel együtt
Kivettem őt,
Elültetém a
Házunk előtt.

Kertünk csendjében
Lel most hazát,
S virulni fog még
Sok éven át.

Dsida

Bob

Los animales fueron
imperfectos,
largos de cola, tristes
de cabeza.
Poco a poco se fueron
componiendo,
haciéndose paisaje,
adquiriendo lunares, gracia, vuelo.
El gato,
sólo el gato
apareció completo
y orgulloso:
nació completamente terminado,
camina solo y sabe lo que quiere.

Neruda

Sombras de la calle

 
La calle en sombra. Ocultan los altos caserones
el sol que muere; hay ecos de luz en los balcones.
¿No ves, en el encanto del mirador florido,
el óvalo rosado de un rostro conocido?
La imagen, tras el vidrio de equívoco reflejo,
surge o se apaga como daguerrotipo viejo.
Suena en la calle sólo el ruido de tu paso;
se extinguen lentamente los ecos del ocaso.
¡Oh angustia! Pesa y duele el corazón… ¿Es ella?
No puede ser… Camina… En el azul, la estrella.

Antonio Machado