Egy híd van még csak az üres világon.
Egy híd van még s karfáján szédület.
Egy híd ível a végtelenbe fájón,
Alatta mélység, néma és süket.
Alatta mélység és egy lendület kell,
Amellyel a halálba szárnyalunk,
Utolsó, bús, borzongó szédülettel,
Mint egykor a dalunk, fájó dalunk.
És mennyi dal szállt a derűs magasba,
Ó mennyi szárny, mely egekig emelt
Ujjongó hangokat és szíveket.
A szárnyait a lelkünk hova hagyta?
Egy híd van még csak az üres világon
Repülni mélybe, végtelenbe vágyón.
Juhász Gyula
