Szerző: Fekete Attila

Sziámi simogató a Dömörkapu Rengetegben

 

De azért jó volna szeretni még
Bár nem tudjuk, hogy szeretni mért jó
De jó volna szeretni még
Azt, aki szeretetre méltó

Ott az a sok kis ártatlan gyerek
Szerintem, őket simán még lehet
Kár, hogy az egyiknél ott van a kés
A másiknak meg a kis szívében ül
A rettegés

Sziámi AndFriends

Várni

 

Se meghalni, se nem élni,
Lemondani, de remélni.
Ülni, föl-fölkelni, járni,
Várni, várni, várni, várni.
Elaludni és álmodni,
Álmodozni, gondolkodni.
Vágyni, vágyni, elepedni,
Hagyni a szívet repedni.
Nézni, nézni, elámulni,
Csak bámulni és elmúlni.

Szép Ernő

Cirkuszt a népnek

Benézek egy kocsmába, piát veszek (u-u-uh)
Körülöttem maguka fordult részegek
Lehangoló látvány, úgyhogy lépek innen, tovább megyek.
Előttem a Parlament, megérkeztem (u-u-uh),
zsebemből az ajándékot előveszem,
kirepül a szellem a palackból,
egy mozdulat és lángol a disznóól.

HétköznaPI CSAlódások

Borong a nap

 

Nem kell naplemente
az őszi kertbe’ a
puha plédek alatt.
A megfékezett tébolyból
csak mélyülő csend marad,
ami rád telepszik, majd maga alá gyűr
hisz úgyis mindegy neked.
Inkább lágyan összeroppansz,
mert kitörni nem lehet.

Vad Fruttik

A nyúlon túl …

– Itt van.
– Hol?
– Ott – intett a szemével Tim. A mező túloldalán, apró mozgó pontként egy nyúl tűnt fel. Egy fehérszőrű nyuszi, s látszólagos félénkséggel szimatolt körbe. Úgy tűnt, még nem vette észre őket. Arthur nem értette a dolgot:
– A… nyúlon túl?
– Nem, a nyúl az.
– Aahh! – állt fel dühösen a király. – Vén, hülye buzeráns!
– Mi?
– Hiába izgattál fel!
– Ez nem közönséges nyúl – mutatott a jószágra Tim.
– Aahh! – emelte az égre tekintetét a király.
– Ennél aljasabb, gonoszabb, rosszindulatúbb rágcsálót még nem láttál…
– Seggfej – szólt egy hang a csapatból.
– Berittyentettem – jegyezte meg halkan Sir Robin.
– Vigyázz, csak vigyázz! – emelte fel a hangját a varázsló – Ez a nyúl halált lövell ki magából akár egy mérföldnyire is!
– Fulladj bele! – reagált Lancelot vagy Galahad; nem tudni, mert nagyon elbújt a többiek között.
– Vigyázz: ha meghág, nem lesz ekkora pofád! – válaszolt a mágus.

Gyalog galopp

Kék-sárga

„Szabad időnk van, amennyi kell; a zivatar csak estére várható; a gyávaság, a legrútabb bűnök egyike.” Így beszélt Jesua Ha-Nocri. „Nem, filozófus, ellentmondok neked: a gyávaság a legeslegrútabb bűn!” …
Példának okáért: Judea jelenlegi helytartója, azelőtt a légió tribunusa, nem viselkedett gyáván akkor, a Lidércek Völgyében, amikor a dühöngő germánok kis híján lemészárolták a nagy erejű Patkányölőt. „De engedje meg, filozófus uram, józan ésszel csak nem feltételezhető, hogy Judea helytartója tönkretegye a karrierjét egy senkiházi felségsértő miatt?”

Bulgakov

A Kalef szónoka


Tegyük fel tehát legelőször is – amit később majd jobban megértünk –, hogy filozófia nélkül senki sem válhat tökéletes szónokká. Nem mintha a filozófia mindent magában foglalna, hanem mert úgy segíti a szónokot, mint a színészt a tornacsarnok; a csekély dolgokat ugyanis sokszor igen helyesen vetjük össze a jelentősekkel. Mert senki sem beszélhet a különféle, jelentős tárgykörökről áradó szóbőséggel, gazdag változatossággal a filozófia ismerete nélkül.

Cicero

 

Lépcső

Szeljünk át derűsen teret tér után,
egyiken se csüggjünk, mint otthonunkon:
a világszellem nem kötöz, korlátoz,
de lépcsőről lépcsőre emel, tágít.
Alig gyökereztünk, egy életkörbe,
s lett meghitt lakásunk, máris ernyedünk;
kilépni a bénító megszokásból
az tud csak, ki útra, indulásra kész.

Hesse

Hattyúdal

Mi van még hátra?
Egy magyar író utolsó évei.
Nem is utolsó dolog
– mondjuk (a teljesség igénye nélkül)
egy albán vagy afgán
kolléga ugyane vonatkozásában.
Ha jól belegondolunk.
Gondoljunk jól bele!
„Egy magyar író utolsó évei”
értekezés-címnek is elmegy,
van benne valami nemesen molyette,
elméláztató: utolsó évei…
Szegény, ki hitte volna?
Csak hát, a helyzet az,
hogy minden magyar író,
kivétel nélkül!
az utolsó éveit éli,
minthogy a korábbiak már leélvék.

Petri

Béke

 

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
A pártoskodókat, a vitézkedőket.
Csak egy éjszakára:
Akik fent hirdetik, hogy – mi nem felejtünk,
Mikor a halálgép muzsikál felettünk;
Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,
S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek,

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
Gerendatöréskor szálka-keresőket.
Csak egy éjszakára:
Mikor siketitőn bőgni kezd a gránát
S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák,
Robbanó golyónak mikor fénye támad
S véres vize kicsap a vén Visztulának.

Gyóni

Elfeledve

Valamin minden terved megdől,
valami kiment az eszedből,
elillant mint a könnyű légeny,
hogy lehetsz ilyen feledékeny.
Tudod, hogy éjszakai álmod
előtt ezt még meg kell csinálnod.
Parancs ez, tessék, vagy ne tessék,
meg kell tenni, mert kötelesség,
nem fogod tudni elkerülni,
nem tudsz előle menekülni,
pedig már majdnem elfeledted:
– Senki sem halhat meg helyetted.

Dsida

Tulipánok

Nem nyíltak ki a tulipánok.
Durcásan összeszorították kis hagymaszájukat.
Nem mondtak igent a tavaszra,
mert szép hitük hajtását lefagyasztva
őket már annyiszor becsapta
a megrontott világ.
Maradnak inkább a sötétben,
a föld megbízhatóbb ölében.
De mi lesz, ha így tesz minden virág?…

Fésűs Éva

Farkasok

Mióta világ a világ,
főbe a fejsze belevág,
ember embernek farkasa,
öröktől ádáz ordasa.
Ordasok bár a farkasok,
hozzánk képest irgalmasok,
egymáshoz jók, hűségesek,
okosak, illedelmesek,
nem ölnek, csak ha éhesek.
Persze megesik, szentigaz:
köztük is gonoszra akadsz,
hisz néha – gondolj csak bele! –
farkas farkasnak embere.

Buda Ferenc

Jegyek – a készlet erejéig – itt: https://ujalkotomuhely.jegy.hu/

Köd

Egyszer megláttam a ködöt
A nagy fényességek mögött.

És meghallottam egyszer én,
Hogy túl harcom vad zörején,

Akárha lent, akárha fönt,
A szegényé csupán a csönd.

A köd, a csönd sosem ragyog.
Én már ködből, csöndből vagyok.

Ami énbennem botorkál,
Elbukik egy vak ároknál.

J.A.