A lelkem oly kihalt, üres,
mint éjjel a tükör.
Holtan világít egymaga
a bűvös fényű kör.
Ő látta hajdan a napot,
a májusi eget.
De most belé az árvaság,
a semmi integet.
Elmegy, ki látja itt magát,
a táj is elenyész.
Övé a csönd, az éjszaka
s meghal, ki belenéz.
Kosztolányi
