nincs szebb halál, mint egy diófa alatt, a borospince előtt, ősszel, közvetlenül a szüret után, amikor az újbor már szunnyad és erjed a hordókban, a diót leverték a fáról, s a napnak szelíd ereje van még, mint az öreg ember szerelmének. Itt ülök majd egy padon, háttal pincémnek, ahol boraim pihennek, a kecskelábú asztalnak könyökölve… Könyvet csak ezeréveset olvasok már ebben az időben, s óbort iszom hozzá, ötéves somlóit. Így várom a halált.
Márai
Remek hangulatú képek, a zöldekkel, ódon pincékkel, a lombokon átszűrődő napfénnyel idézik Márai sorait, szinte szórul szóra megjelenítve azokat. csak a padot és a kecskelábú asztalt kell még odaképzelni – hogy nekünk is legyen dolgunk -, és már hallani a dió kopogását. Látni, ahogy csillog a napsugár a poháron, az aranyló óboron megtörve. A pincék a földre támasztják homlokukat, ahogy az író a kecskelábú asztalnak könyököl. Megfáradtak mind.
Ismét remek képi keret a szép szavaknak.