Tudom, hogy hull a nap,
örömök szállanak,
kedves fők hullanak,
sírdombok mállanak.
Egy-egy kéz, drága kéz,
mindegyre elereszt,
mindennap vereség,
mindennap új kereszt.
Szem mögött, szó mögött
gondárnyék feketül.
És mégis: ne remegj –
nem maradsz egyedül
Áprily Lajos
nagyon szép. Mindig megrendítő a magány a reménnyel fűszerezve, a messze révedő tekintet, amelyről nem tudod, hogy a múltat idézi-e vagy a távolban lévőt kutatja. Az elmúlás, az élettől való növekvő távolság „szem mögött, szó mögött gondárnyék feketül”.
A legfelső ablakból kinéző idős nő tekintetét még így is lehet látni. A kép és a szó egysége megrendítő. Szép.