köznapi képek kavalkádja – a képek csak írásos engedélyemmel használhatók fel!
Ki vagyok? Mi vagyok? Az vagyok, nincs rá ok, semmi ok, hogy higgyem azt, más vagyok én. Szörnyen izmos karom vállam, s bár félszemű vagyok csak, soha senkit meg nem sértek, s ki ilyet lát az vak, mert a szómat én állom, s nem hazudok soha, nem vagyok álnok, amíg ki nem nyúlok. Mi vagyok? Vagyok, aki vagyok, én az vagyok, ki vagyok, miért higgyem más vagyok én. Hogy mi vagyok én?! Egy piti bárka az élet vizén…
Popeye
Between the sundown and the sea
Love watched one hour of love with me;
Then down the all-golden water-ways
His feet flew after yesterday’s;
I saw them come and saw them flee
Between the sea-foam and the sea.
Between the sea-strand and the sea
Love fell on sleep, sleep fell on me;
The first star saw twain turn to one
Between the moonrise and the sun;
The next, that saw not love, saw me
Between the sea-banks and the sea.
Charles Algernon Swinburne
Nézd ezt a kort amelynek legnagyobb
s elérhetetlen éden-álma hogy
enni legyen kinek-kinek
elég! nézz a gonosz nyájra mely
naiv báránykora multán
nem vél többé magáról semmi jót.
Nem kell neki szalag és csengő.
A gyermek megnőtt s szép játékjait
elrugta. Nézd, milyen üres ünnep ez!
A szív hideg és kemény mint a föld.
Babits
A whiter bone:
the sea-voice
in a multiple monody
crowding towards that end.
It is as if
the transparencies of sound
composing such whiteness
disposed many layers
with a sole movement
of the various surface,
the depths, bottle-glass green
the bed, swaying
like a fault in the atmosphere, each
shift
with its separate whisper, each whisper
a breath of that singleness
that ‘moves together
if it moves at all’,
and its movement is ceaseless,
and to one end–
the grinding
a whiter bone.
Charles Tomlinson
A port is a delightful place of rest for a soul weary of life’s battles. The vastness of the sky, the mobile architecture of the clouds, the changing coloration of the sea, the twinkling of the lights, are a prism marvelously fit to amuse the eyes without ever tiring them. The slender shapes of the ships with their complicated rigging, to which the surge lends harmonious oscillations, serve to sustain within the soul the taste for rhythm and beauty. Also, and above all, for the man who no longer possesses either curiosity or ambition, there is a kind of mysterious and aristocratic pleasure in contemplating, while lying on the belvedere or resting his elbows on the jetty-head, all these movements of men who are leaving and men who are returning, of those who still have the strength to will, the desire to travel or to enrich themselves.
Baudelaire
A lejtő hajlatán a forgó angyalok gyapjúköntöse lebben, az acél- és smaragdfüvek közt.
Lángrétek ágaskodnak, egész a dombtetőig. Balról a sziklahát televényét öldöklések és háborúk gyalázták, és vészes lármák szövik rajta ívüket. A jobb felőli szirt mögött a napkelet s a friss jövő határai.
És míg a kép szegélye fenn tengeri kagylók s emberi éjek kavargó és gomolygó lüktetése, a csillagoknak és az égnek és mind a többinek virágos bája leereszkedik a lejtővel szemközt, mint egy kosár – átellenben velünk s alant a szakadék kék lesz tőle és kivirágzik.
Rimbaud – Rónay
És úgy bosszantanak azok
A savanyú vénemberek,
Kik képtelenek megérteni
Ezt a nemzedéket, amely
Túl van tudáson és időn,
Fuldoklik szeméthegy alatt,
Melyet fejére zuhintanak
A magunkfajta okosok,
Bankárok és sajtóguruk,
Így ő a kispolgár rendezett,
Kiglancolt falain üzen,
Hogy nincsen rendben semmi sem,
Esélytelen a szeretet,
Mechanika a szerelem,
És üvölteni kellene,
De az üvöltés szabadalom,
Százalékot fizetsz utána
Egy multinak, melynek a világban
Mindenhol van telephelye.
Lackfi
Gondolatom messze téved
Kék ürén a semmiségnek.
Földi élet, hol a réved?…
Most a nap megáll az égen,
Dicsőség fényözönében,
Csöndessége fönségében.
S minden olyan mozdulatlan…
Mult, jövendő tán együtt van
Ebben az egy pillanatban?
A levegő meg se lebben,
Minden alszik… és a lelkem
Ring egy méla sejtelemben:
Hátha minden e világon,
Földi életem, halálom
Csak mese, csalódás, álom?..
Vajda János
Ha szorosan mellém ül s hosszú combját
hozzám szorítja, elfog a boldogság,
bár farkamat nézi gúnyosan: – „Látom,
hogy elemészt a bujaság, barátom.”
Játszik velem, mint labdájával. Bőre
friss elefántcsont. Megőrülök tőle.
Napestig fel-alá járkálok háza
előtt, hogy láthassam egy pillantásra.
Mi lesz velem? Éjjelente két kezemmel
vívok csatát e meddő szerelemmel.
Szküthinosz – Faludy
Visszatérjek?… az a világ,
Ahol álom volt az élet,
Bezárult már rég mögöttem…
A szép világ, ifjuságom
Soha többé föl nem éled.
Óh, szép világ, álomvilág,
Milyen sokszor elsiratlak,
Az életnek rút harcáért
– Ezer fátum törjön is rám! –
Soha, soha el nem adlak.
Csak egy rövid, múló óra
Boldogságod gyönyörébül
S aztán… elég volt az élet…
Bármi jön a válópercig,
Véle lelkem csak kibékül…
Mert erőm nincs küzdelemre,
Harcra nem csábít az élet,
A sorompót át nem lépem –
Szép világom rég bezárult
S nincs, ahova visszatérjek!…
Ady
Egész nap pénz után szaladtam,
a remény, mint a nap, fogyott.
Mi lesz? – kérdeztem és gyűlöltem,
ami jön, a vasárnapot:
míg volt remény, mindent gyűlöltem,
és nem jött pénz, és este lett.
Aztán az éj ezer virággal
hímezte ki a réteket, …
túl kötelességen s reményen
egészen jól érzem magam:
holnapig már nincs mit csinálni,
örülök annak, ami van…
és oly jó ez a felelőtlen,
embertelen semmittevés,
hogy szinte fáj, hogy jön a hétfő
s a gond megint, hogy lesz-e pénz.
Szinte fáj, – de mire kimondom,
már tűnik is a fájdalom,
nincs tegnap, nincs igazi holnap
ezen a gyönyörű napon, –
Szabó Lőrinc
Jelen idő és múlt idő
A jövő időben talán jelen van,
S a jövő idő ott a múlt időben.
Ha minden idő örökké jelen,
Úgy minden idő helyrehozhatatlan.
A lehetett volna elvont fogalom
És csak egy kiokoskodott világban
Marad meg mint állandó lehetőség.
Ami lehetett volna s ami volt
Egy célba fut és az mindig jelen van.
Léptek visszhangja az emlékezetben
A folyosón át, ahol nem haladtunk
Az ajtóhoz, melyet ki nem nyitottunk
A rózsakertre. Szavaim
Visszhangja lelkedben.
De mire jó
Leverni a port egy tál rózsasziromról,
Azt nem tudom.
T. S. Eliot
Végére értünk!
Hordószemetes fény úszkál a nappal alján.
Ki így, ki úgy megváltotta e hétközi nap
kurta, világos végét, meg a leszálló estét.
Még némi tuszkolódás, préselődés, némi veszteglés,
megrekedés, félreterelődés – és átszivárgunk
a forgalmon, mint homokzsákok közt a víz
– aztán már szabadon…
Petri
Ha az útkereszten május alkonyatkor
én, a csavargó egy percre megállok:
akkor halkan megkérdem önmagamtól,
hogy Thaisz vagy Heléna merre jár most?
Hol van Sabina, a szőke császárné,
aki előtt fél Róma térdepelt,
s hol a nimfa, ki a tó vizéből
fehér testének választ énekelt?
Hova lettek a csókok és a vágyak,
az alkonyattól piros szénaágyak,
a pásztorórák, a szerelmi szó?
De hova lett a tavalyi hó?
Villon
Szivem szivéből szól a dal
S remegve a homályba hal.
Beléd te pompás, bús borongás,
Mely tört szivünknek álmot ad:
Elérhetetlen, röpke szellem
Ó alkonyat!
Lassan teríted szerteszét
Az éj szagos, kék szőnyegét
S könnyezve véded a kiégett
Fáradt, beteg virágokat.
Te lengve tűnő, jószivű nő
Ó alkonyat!
Lábujjhegyen jössz s vérezőn
Járkálsz a harmatos mezőn
S sötét hajadban olthatatlan
Lobban fel a fény újolag
S hull, hull a szikra árnyaidra
Ó alkonyat!
Halkan kopogsz az ablakon
S kérded, miért nem alhatom.
S én felzokogva fátyolodba
Rejtem könnyázott arcomat
S füledbe súgom, hogy mi bú nyom
Ó alkonyat!
Átfogsz karoddal csendesen
Lecsókolod égő szemem
Éjszínű fátylad csendbe rám csap
S a szenvedésem ellohad.
S csókol, ölelget enyhe csended
Ó alkonyat!
Kosztolányi
