Tablao

No me recuerdes el mar,
que la pena negra, brota
en las tierras de aceituna
bajo el rumor de las hojas.
¡Soledad, qué pena tienes!
¡Qué pena tan lastimosa!
Lloras zumo de limón
agrio de espera y de boca.

Lorca

Antik ívek

 

selyemdagály duzzad pazar gomolyba,
amerre nézel, hűvös, büszke pompa,
nyujtózkodó, komoly díszbútorok.
Az árny ragyog a gyémánt-könyütől,
bámul a sok sötétszemű, nagy ablak,
az antik ívek biztosan szaladnak,

Kosztolányi

Calle Melancolía

Quiero mudarme hace años al barrio de la alegría.
Pero siempre que lo intento ha salido ya el tranvía
y en la escalera me siento a silbar mi melodía.
Como quien viaja a bordo de un barco enloquecido,
que viene de la noche y va a ninguna parte,
así mis pies descienden la cuesta del olvido,
fatigados de tanto andar sin encontrarte.

J. Sabina

Mobilitás


Gyalog szerettem volna jönni
át a szorgalmas földeken,
mindenkinek által kiáltani,
mezsgyén átlépni, kezetrázni:
„Na és a munka, hogy megyen?”
Gyalog menni az utcán végig,
előre köszöngetni ott.
Tornácokon üldögélni, mint régen,
hogy mindenki arcomba nézzen,
s mondják: -„Semmit se változott!”

Váci Mihály

Repedés

És akkor jő egy váratlan lökés.
A büszke homlokzat végighasad.
Valahol lenn, megnyílt egy mély pokol,
Valahol lenn, mélyen az Ész alatt.
És a repedés tágul, egyre tágul,
A meghasonlott lélek látja ezt,
Látja – és tompán önmagába bámul.

Reményik

Nyárutó


Egy kőre dől, s már-már aludni vágyna
álomtalan álmot egy régi ágyba,
de nincsen út, mely arra vinne már,
szivében kínok és fájdalmak üszke,
s még hallja, amint fujja-fujja büszke
aranykürtjét a nyár, a messze nyár.

Kosztolányi

Boldogtalan

Ha valaki rosszul érzi magát, azért van így, mert nem jó számára a környezete. Ha találok egy halat a magas fűben, nem antidepresszánst adok neki, nem terápiára küldöm, hanem rohanok vele vízhez, ahol újra boldog lesz. Manapság mindenki azt javasolja: dolgozz magadon és újra boldog leszel. Szerintem a környezeten kell dolgozni, olyat teremteni, amiben boldogok lehetünk. Dolgozhatunk magunkon akármennyit, ha rossz a környezet, amiben élünk. Dolgozhat magán akármennyit a jegesmedve is az állatkertben, soha nem lesz boldog.

Feldmár

Merenyei hangulatok

Mi a hűség, mit várunk attól, akit szeretünk?… Nem valamilyen rettenetes önzés a hűség, önzés és hiúság, mint az emberi dolgok és igények többsége az életben? Mikor hűséget követelünk, akarjuk-e, hogy a másik boldog legyen? S ha a hűség finom rabságában nem lehet boldog, szeretjük-e azt, akitől hűséget követelünk? S ha nem úgy szeretjük a másikat, hogy boldoggá tesszük, van-e jogunk követelni valamit, hűséget vagy áldozatot? …a féltés, a csalódottság, a hiúság iszonyatos erővel tudnak fájdalmat szerezni. De ez elmúlik… érthetetlenül múlik el, nem egyik napról a másikra, nem, még évek sem engesztelik meg ezt a haragot – s a végén mégis elmúlik, pontosan úgy, mint az élet. A magányban mindent megismer az ember, s nem fél többé semmitől. 

Márai

Tábor

Olyan büszkén állt a tábor
Pont a világ kellős közepén
És a miénk volt egy sátor
És benne ő, és benne én
Az egy roppant fényes kor volt
Éjjel-nappal a Nap sütött
És a nagy célt felfedeztük
Engem ő, és én meg őt
Nagy élet volt
Az ének szólt
A szív dobolt

Zorán

Létkanyar

Hogy vágyom innen el, el messzire,
hol kanyarog a vonatok síne,
s piros, zöld lámpa lángol biztatón,
oda, a sín felé tárom karom.
És nézek a mozdonyra, póznadrótra,
ott az öröm, ott a világ talán.
De itt maradok s toporgok vívódva,
mint a rabok a börtön udvarán.

Kosztolányi

Fényözön

Tikkadt, tikkasztó napverésben trónol fölöttem a diadalmas és könyörtelen nyár…
És hull a fény… Nagy sárga foltok zuhannak át a kék teren, izzó öntvények folynak a fénybedermedt tavak mélyén, kámzsás fejüket megadva csüggesztik le a bokrok és a hegy derekán bronzból öntve áll a tölgyes; mint belülről kiáradó delejes sugárzás, izzik a fény a fákon.

Szabó Lőrinc

Nehéz esők

A város peremén, ahol élek,
beomló alkonyokon
mint pici denevérek, puha
szárnyakon száll a korom,
s lerakódik, mint a guanó,
keményen, vastagon.
Lelkünkre így ül ez a kor.
És mint nehéz esők
vastag rongyai mosogatják
a csorba pléhtetőt –
hiába törli a bú szívünkről
a rákövesedőt.

J. A.

A fény hiánya

Fagyos kezeivel ölel át a csend, a magány,
Gondolataim ezerszer járja át kétely és talány.
Egyszer repülök, madárként szállok az égbe,
Majd sötét felhők taszítanak le a mélybe.
Lelkem, koldusként kidobva fekszik az utca kövén,
Ki arra jár, nevetve belerúg, vagy átlépi könnyedén.

Nagy László

Szenvedély

A tengerpartot járó kisgyerek
mindíg talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.
Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szive a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedűl lett.
Nem szabadúl már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakitás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza.

Pilinszky

Az élet elmegy

Az élet elmegy akkor is, akkor is,
ha árnyékban, vagy fényben ülsz,
ha csöndben élsz, ha halkan szólsz,
vagy valamit kimondasz hangosan!
Ha nem nézed, hogy merre jársz,
ha mindegy az, hogy kire vársz,
ha soha semmit meg nem bánsz,
ha minden ajtót jól bezársz,
az élet elmegy akkor is, akkor is,
kinő mögötted majd a fű
és elfedi a lábnyomod!

Ladányi

Utolsó naplemente

Mi ez a furcsa, vézna sípszó?
Ez a selyemlágy, kék zene?
A nap, a nap, a zuhanó nap
mintha aranyat vérzene.
Fáj az éhség s a jóllakottság,
mar az ital, a szomjú csíp.
Zokog a nap, a lebukó nap,
zokog az a távoli síp.
Milyen sötét lesz! Fülelő csend.
Lassan felmutatom eres
két kezemet a csillagoknak:
Nézzétek meg: üres. Üres.

Dsida

Zseb dal

Volt egy ember, ki megtudta naponta
a rádióból és a hírlapokból
milyen boldog lesz itt az utókor
kolbászból lesz a lépcsőházi karfa
és ó, egek
egész hegyek, egész hegyek lesznek szaloncukorból
S szólt az ember: ezt mind most akarom,
máskülönben nincs igazság a földön,
már az időm nem naplopással töltöm
a nap helyett ezentúl mást lopok
és ó, egek
a szót a tett, a szót a tett követi itt a földön

És híre ment, hogy ezt lehet. S épp ettől
valósult meg a kollektivizálás
mert nem volt olyan hivatal vagy állás
hol nem loptak naponta számtalanszor
és ó, egek
egész hegyek, egész hegyek kerültek zsebbe akkor.
De jött a baj, hogy kicsik a zsebek
a problémát a lapok is megírták
nagyobb zsebeket követelt az ország
és jött a zsebszabályzási rendelet
és ó, egek
megnőtt a zseb, megnőtt a zseb és eltűnt benne az ország

 

Ladányi