Olvasni is jó

Van a méhesemben egy szalmadívány. Mikor a napóra igen fekete vonással mutatja a délutáni időt, oda szoktam leheverni és olvasgatni, vagy szenderegni. Mert olvasni is jó, meg aludni is jó. Mikor olvasok, úgy érzem, mintha egy másik embernek a lelke volna bennem, és ez gyönyörűség; mikor pedig alszom, úgy érzem, mintha az én lelkem volna egy másik emberben; és ez is gyönyörűség.

Gárdonyi

El ritmo del flamenco

 

Ha festi őket vásznán Fragonard
fehérjük és rózsás színük fakócska,
olyan szegényes és olyan kopár,
mint kedvesedről e pár semmi szócska:

„Álomtul lanyha volt még”. Mostan íme
a zöld gyepágyba nyílnak tétován
lábuk virágzik, rózsálló kocsán,
kelletve önmaguk, mint holmi Phryne,

egész szemük elrejtik a pihében,
ahol gyümölcsvörös vegyül el ében
tollak közé s piros fut feketébe.

Majd egy madár rikolt, de a flamingók
meredten állnak s mint a láztól ingók,
egyenként lépnek álmaik egébe.

Rilke

Kutyaélet

Pero al fin triunfó la perseverancia y Raimundo aprendió a ladrar. No a imitar ladridos, como suelen hacer algunos chistosos o que se creen tales, sino verdaderamente a ladrar.
Para Raimundo representó un día de gloria cuando su ladrido fue por fin comprendido por Leo, su hermano perro, y (algo más extraordinario aún) él comprendió el ladrido de Leo. A partir de ese día Raimundo y Leo se tendían, por lo general en los atardeceres, bajo la glorieta y dialogaban sobre temas generales. A pesar de su amor por los hermanos perros, Raimundo nunca había imaginado que Leo tuviera una tan sagaz visión del mundo.
Por fin, una tarde se animó a preguntarle, en varios sobrios ladridos: “Dime, Leo, con toda franqueza: ¿qué opinás de mi forma de ladrar?”. La respuesta de Leo fue bastante escueta y sincera: “Yo diría que lo haces bastante bien, pero tendrás que mejorar. Cuando ladras, todavía se te nota el acento humano.”

Benedetti

Las brujas existen

 

Lovag (Sir Bedevere): – Csendet! Aztán tudjátok-e, hogy több módja is van annak, hogy megtudjuk, boszorkány-e?
Tömeg: – Több is? Mondd el, halljuk, halljuk! Mondd el nekünk is, mi az?
Lovag: – Mondjátok meg: mit csinálnak egy boszorkánnyal?
Tömeg: – Elégetik… megégetik!
Lovag: – És mi egyebet szoktak még elégetni?
Tömeg: – Több boszorkányt! – Fát!
Lovag: – Helyes. Miért égnek a boszorkányok?
Bőrsapkás a tömegből: – Azért, mert fából vannak.
Lovag: – Úgy van! És hogyan győződhetünk meg róla, hogy ő fából van-e?
A kaszás a tömegből: – Ha hidat építünk belőle!
Lovag: – No-no fiam, kőből talán nem lehet hidat építeni?
A kaszás a tömegből: – Ööö… de igen…
Lovag: – Elmerül–e a fa a vízben?
Tömeg: – Nem. Nem, lebeg rajta… – Dobjuk a mocsárba! A mocsárba! Fogjátok meg!
Lovag: – Csendet! És mondjátok meg nekem, mi lebeg még a vízen?
Tömeg: – A kenyér! – Alma is! – Picike szikla! – Hulla! – Hasas bankó…
Lovag: – Na, na, nem… nem.
Tömeg: – Olaj! – A szöcske, a szöcske!
Lovag: – Nem, nem, nem!
Arthur: – A kacsa!
Lovag: – Ööö… Ez az! Ez az! Vonjuk le a logikus következtetést! No?
A kaszás a tömegből: – Ha ő… ugyanannyit nyom, mint egy kacsa…
Lovag: – Hmm. Na?
A kaszás a tömegből: – …akkor fából van…
Lovag: – Következésképpen?
Tömeg: – Boszorkány! Boszorkány! Mérjük meg!

Gyalog galopp

La mar

Necesito del mar porque me enseña:
no sé si aprendo música o conciencia:
no sé si es ola sola o ser profundo
o sólo ronca voz o deslumbrante
suposición de peces y navios.
El hecho es que hasta cuando estoy dormido
de algún modo magnético circulo
en la universidad del oleaje.

Neruda

 

Carnaval – Chiclana

Únete a la mascarada,
y mientras muequea un clown
con la faz pintarrajeada
como Frank Brown;

mientras Arlequín revela
que al prisma sus tintes roba
y aparece Pulchinela
con su joroba,

di a Colombina la bella
lo que de ella pienso yo,
y descorcha una botella
para Pierrot.

Que él te cuente cómo rima
sus amores con la Luna
y te haga un poema en una
pantomima.

Rubén Darío

Tempestad

Huracán, huracán, venir te siento,
Y en tu soplo abrasado
Respiro entusiasmado
Del Señor de los aires el aliento.
¿Qué rumor? ¿Es la lluvia…? Desatada
Cae a torrentes, oscurece el mundo,
Y todo es confusión, horror profundo.
Cielo, nubes, colinas, caro bosque,
¿Dó estáis…? Os busco en vano:
Desparecisteis… La tormenta umbría
En los aires revuelve un oceano
Que todo lo sepulta…
Al fin, mundo fatal, nos separamos:
El huracán y yo solos estamos.

José María Heredia

Atrévete a ser diferente

A végtelen falban legyek egy tégla,
Lépcső, min felhalad valaki más,
Ekevas, mely mélyen a földbe ás,
Ám a kalász nem az ő érdeme.
Legyek a szél, mely hordja a magot,
De szirmát ki nem bontja a virágnak,
S az emberek, mikor a mezőn járnak,
A virágban hadd gyönyörködjenek.
Legyek a kendő, mely könnyet töröl,
Legyek a csend, mely mindíg enyhet ad.
A kéz legyek, mely váltig simogat,
Legyek, s ne tudjam soha, hogy vagyok.

Reményik

El puente

vengo con las mejillas del insomnio
los pañuelos del mar y de las paces
las tímidas pancartas del dolor
las liturgias del beso y de la sombra

nunca he traído tantas cosas
nunca he venido con tan poco

ahí está el puente
para cruzarlo o para no cruzarlo
yo lo voy a cruzar
sin prevenciones

en la otra orilla alguien me espera
con un durazno y un país.

Benedetti