köznapi képek kavalkádja – a képek csak írásos engedélyemmel használhatók fel!
A lányka:
Csak tűnj el! óh, csak tűnj el!
Csak menj el, bősz halál!
Ifjú vagyok még, menj el,
Ne érj hozzám, ne bánts!
A halál:
A két kezed nyújtsd csak szép tünemény!
Nem bántlak, tars te jó barátnak.
Ne félj! Hisz vad nem vagyok én,
Aludj el karjaimban lágyan!
Matthias Claudius – Szalki Bernáth Attila
Ardiendo está la hoguera un año más
La danza prima ya vuelve a sonar.
Señor san juan la fiesta va a empezar,
Señor san juan salgamos a bailar.
Si bebo me entran ganas de llorar
Si no al fin de la noche lloro igual.
Señor san juan la fiesta va a empezar,
Señor san juan salgamos a bailar.
Victor Manuel
Nekem valamennyi között legkedvesebb
Madaram a gólya,
Édes szülőföldem, a drága szép alföld
Hűséges lakója.
Tán ezért szeretem annyira, mert vele
Együtt növekedtem;
Még mikor bölcsőmben sírtam, ő már akkor
Kerepölt fölöttem.
És elgondolkodtam. Jól tudom, az gyakran
Fordult meg fejembe’:
Miért hogy az ember nincs úgy, mint a madár,
Szárnyakkal teremtve?
Csak a messzeséget járhatni meg lábbal
S nem a magasságot;
Mit ér nekem, mit a messzeség? mikor én
A magasba vágyok.
Szomorodott szívvel láttam gyülekezni,
Midőn távozának;
Miként most eltűnő ifjuságom után,
Ugy néztem utánok,
S milyen bús látvány volt a házak tetején
A sok üres fészek,
Szellő lehelt reám, sejtés halk szellője,
Hogy jövőmbe nézek.
Petőfi
Krisztusom,
én leveszem képedet falamról. Torz
hamisításnak érzem vonalait, színeit, sohase
tudlak ilyennek elképzelni, amilyen itt vagy.
Ilyen ragyogó kékszeműnek, ilyen jóllakottan
derűsnek, ilyen kitelt arcúnak, ilyen
enyhe pirosnak, mint a tejbeesett rózsa.
Én sok éjszaka láttalak már, hallgattalak is
számtalanszor, én tudom, hogy te egyszerű
voltál, szürke, fáradt és hozzánk hasonló.
Dsida
Todo pasa y todo queda pero lo nuestro es pasar
pasar haciendo camino, camino sobre la mar
nunca perseguí la gloria y dejar en la memoria
de los hombres mi canción.
Yo amo los mundos sutiles ingrávidos y gentiles
como pompas de jabón.
Me gusta verlos pintarse, de sol y gran arbolar
bajo el cielo Azul temblar, súbitamente y quebrarse
nunca perseguí la gloria.
Caminante son tus huellas del camino y nada más
caminante no hay camino, se hace camino al andar
al andar se hace el camino y al volver la vista atrás
se ve la senda que nunca se ha de volver a pisar
caminante no hay camino sino estelas en la mar.
Hace algún tiempo en ese lugar
donde los bosques se visten de espinos
se oyó una voz de un poeta gritar
caminante no hay camino se hace camino al andar
golpe a golpe, verso a verso.
Murió el poeta lejos del hogar
le cubre el polvo de un país vecino
al alejarse le vieron llorar
caminante no hay camino se hace camino al andar
golpe a golpe, verso a verso.
Cuando el jilguero no puede cantar
cuando el poeta es un peregrino
cuando de nada nos sirve rezar.
Caminante no hay camino, se hace camino al andar
golpe a golpe, verso a verso
golpe a golpe, verso a verso
golpe a golpe, verso a verso.
Machado – Serrat
Tal vez ésta es la casa en que viví
cuando yo no existí ni había tierra,
cuando todo era luna o piedra o sombra,
cuando la luz inmóvil no nacía.
Tal vez entonces esta piedra era
mi casa, mis ventanas o mis ojos.
Me recuerda esta rosa de granito
algo que me habitaba o que habité,
cueva o cabeza cósmica de sueños,
copa o castillo o nave o nacimiento.
Toco el tenaz esfuerzo de la roca,
su baluarte golpeado en la salmuera,
y sé que aquí quedaron grietas mías,
arrugadas sustancias que subieron
desde profundidades hasta mi alma,
y piedra fui, piedra seré, por eso
toco esta piedra y para mí no ha muerto:
es lo que fui, lo que seré reposo
de tu combate tan largo como el tiempo.
Neruda
Transfigúrame.
Señor, transfigúrame.
Traspáseme tu rayo rosa y blanco.
Quiero ser tu vidriera,
tu alta vidriera azul, morada y amarilla
en tu más alta catedral.
Quiero ser mi figura, sí, mi historia,
pero de ti en tu gloria traspasado.
Quiero poder mirarte sin cegarme,
convertirme en tu luz, tu fuego altísimo
que arde de ti y no quema ni consume.
Gerardo Diego
A fiúcska megint bűnt bűnre halmozott egész nap: torkoskodott a befőttesüvegekből, görnyedten járt, nem figyelt, és futkározott. Az angyal hasztalan vette körül szárnyainak könyörgő fuvallatával, hasztalan suttogott fülébe útmutatásokat a tiszta és erényes életről. Görnyedésből görnyedésbe, futkározásból futkározásba, térdfelverésből ruhaszaggatásba bukdácsolt újra meg újra a kis szerencsétlen. Semmi nem tarthatta vissza. Nem hatott a figyelmeztetés, hogy apus soha nem tesz ilyet, sem a hivatkozás Piotrus Pokrowskira, a kis hősre, sem szelíd énekek dúdolása – sőt, a kerületben közismert púpos varga szakadékba taszítása sem, aminek meg kellett volna szabadítania a fiúcskát a rossz példa befolyásától…
Mrozek
A szabad madár kiáltott: ó, szerelmem, zengd el nekem az erdők dalát.
A rab madár halkan válaszolt: bölcs szóra tudlak tanítani csupán.
A szabad madár kiáltott: nem, ó, nem! A dalt nem lehet megtanulni sohasem.
A rab madár elszomorodott: az erdők dalát – sajnos – nem tudom.
Szárny szárny mellett sose repülhetnek, bár szerelmük erős és vágyakkal teli.
Elválasztja őket a rács: hiábavaló a vágy, hogy szeressék egymást.
Énekelnek: a szárnyuk sóvárogva csattog – a szabad madár kiált: én félek, rettegem a kalitkád bezárt ajtaját.
A rab madár suttogva válaszolt: ó, jaj, nekem, erőtlen, halott szárnyú rab vagyok.
Rabindranath Tagore
los pasitos que tu das
dalos depacito y firmes
no te fijes en los míos
que a veces salgo corriendo
y mi pasos desvarío
disfruta de todo lo bueno
para tres días que vivimos
disfruta de todo lo bueno
escucha tú este consejo
que el muerto se va
para el hoyo y el vivo
se come el bollo
lere lerele, lelere,….
Radio Tarifa
Hoy, al cabo de tantos y perplejos
años de errar bajo la varia luna,
me pregunto qué azar de la fortuna
hizo que yo temiera los espejos.
Espejos de metal, enmascarado
espejo de caoba que en la bruma
de su rojo crepúsculo disfuma
ese rostro que mira y es mirado,
Infinitos los veo, elementales
ejecutores de un antiguo pacto,
multiplicar el mundo como el acto
generativo, insomnes y fatales.
Borges
Ez itten egy ásatás. Ez pedig egy ásítás
Mert valaki mindig unta
Ezért ölt a kismama
És most ezért tenné meg újra
És nem azért üvölt az ablakban
Mert nem hallanák meg halkabban
Hanem mert rájött, hogy mekkorát tévedett
Hogy fordítva élt le egy életet
Mert mindent jóvá lehet tenni
És megint el lehet rontani
Ez az ásatás, ahol elõkerülnek
A sosemvolt hõsök szobrai
Sziámi
