Ismerd meg önmagadat és tudni fogod a sorsodat. Mert a sorsod te vagy. … Változtass magadon, és változni fog a sorsod is. Fogadd el magadat, és el tudod majd fogadni sorsodat is.
Popper
Hónap: 2016 július
Tekintet
Rózsakiállítás
… elvárnak tőled egy szép búcsúmondatot.
– Honnan vegyem? Az ujjamból szopjam? Hazudjak valamit? Ahhoz már nincs erőm.
– Mondj, amit akarsz, csak szép legyen. A szépség művészet, és ami művészet, már nem lehet hazugság.
– Minden művészet hazugság, Áron.
– De olyan hazugság, amiben hinni lehet.
– Hinni? Miben? Az örökös megalkuvásban?
– Ezt vond vissza, de rögtön.
– Nem vonom.
– Így nem halhat meg egy író…
– Csak várj. Egyszer te is rájössz. A világon az egyetlen őszinte dolog a halál.
Örkény
Gubancok
nem stimmel vele valami
mert azt hiszi
hogy biztosan nem stimmel velünk valami
ha segíteni akarunk neki hogy megértse
hogy biztosan nem stimmel vele valami
ha azt hiszi hogy nem stimmel velünk valami
ha segíteni akarunk neki megérteni hogy
mi segítünk neki
megérteni hogy
mi nem üldözzük őt
ha segítünk neki
megérteni hogy nem üldözzük
ha segítünk neki
megérteni hogy
vonakodik megérteni
hogy nem stimmel vele valami
mivel nem érti meg hogy nem stimmel vele valami
R. D. Lang
Gondolsz-e rám
Néha rám talál a félelem,
velem vagy még, vagy csak képzelem.
Hisz tudom jól, hogy a szerelem elszáll,
csak a megszokás él tovább.
Csendben nézlek ahogy elalszol,
Tested kérdés nélkül válaszol.
Hisz tudod jól, hogy őrzöm az álmod,
bármi jön majd a hajnal után.
Gondolsz-e rám,
amikor nem mellettem alszol el.
Gondolsz-e rám,
amikor magányom nem érdekel.
Gondolsz-e rám,
amikor messze jársz már,
s valaki másra vársz talán.
Akkor is gondolsz-e majd rám?
Somló Tamás
Fakuló pusztulás
Szél támad, szárukat vadul tépi-cibálja.
A rózsák szirma az utak sarába hull.
Ó kedves, szedd le mind, hisz álmaink virága
Holnapra megfakul…
Utcák fényeibe az égbolt belekábul
A szellem úgy örök hogy az anyagba zárul
Szerelmünk emberi bennünk otthonra lel
Örök a szerelem sóváran pusztul el.
Apollinaire
Szökevény
Szaladós
Ligetvédők
Variációk szerelemre
Emléke visszacsillog
s olykor arcomra tűz,
arcomra, mely fakó
s elmúlt évekbe néz.
Fényes volt, mint a csillag,
forró volt, mint a tűz,
fehér volt, mint a hó
s édes volt, mint a méz.
Még néha visszacsillog,
de már nem bánt, nem űz,
enyhén simogató,
mint hűs, testvéri kéz:
Lehullott, mint a csillag,
elhamvadt, mint a tűz,
elolvadt, mint a hó
s megromlott, mint a méz.
Dsida