Hónap: 2017 augusztus

Nyárutó


Egy kőre dől, s már-már aludni vágyna
álomtalan álmot egy régi ágyba,
de nincsen út, mely arra vinne már,
szivében kínok és fájdalmak üszke,
s még hallja, amint fujja-fujja büszke
aranykürtjét a nyár, a messze nyár.

Kosztolányi

Boldogtalan

Ha valaki rosszul érzi magát, azért van így, mert nem jó számára a környezete. Ha találok egy halat a magas fűben, nem antidepresszánst adok neki, nem terápiára küldöm, hanem rohanok vele vízhez, ahol újra boldog lesz. Manapság mindenki azt javasolja: dolgozz magadon és újra boldog leszel. Szerintem a környezeten kell dolgozni, olyat teremteni, amiben boldogok lehetünk. Dolgozhatunk magunkon akármennyit, ha rossz a környezet, amiben élünk. Dolgozhat magán akármennyit a jegesmedve is az állatkertben, soha nem lesz boldog.

Feldmár

Merenyei hangulatok

Mi a hűség, mit várunk attól, akit szeretünk?… Nem valamilyen rettenetes önzés a hűség, önzés és hiúság, mint az emberi dolgok és igények többsége az életben? Mikor hűséget követelünk, akarjuk-e, hogy a másik boldog legyen? S ha a hűség finom rabságában nem lehet boldog, szeretjük-e azt, akitől hűséget követelünk? S ha nem úgy szeretjük a másikat, hogy boldoggá tesszük, van-e jogunk követelni valamit, hűséget vagy áldozatot? …a féltés, a csalódottság, a hiúság iszonyatos erővel tudnak fájdalmat szerezni. De ez elmúlik… érthetetlenül múlik el, nem egyik napról a másikra, nem, még évek sem engesztelik meg ezt a haragot – s a végén mégis elmúlik, pontosan úgy, mint az élet. A magányban mindent megismer az ember, s nem fél többé semmitől. 

Márai

Tábor

Olyan büszkén állt a tábor
Pont a világ kellős közepén
És a miénk volt egy sátor
És benne ő, és benne én
Az egy roppant fényes kor volt
Éjjel-nappal a Nap sütött
És a nagy célt felfedeztük
Engem ő, és én meg őt
Nagy élet volt
Az ének szólt
A szív dobolt

Zorán

Létkanyar

Hogy vágyom innen el, el messzire,
hol kanyarog a vonatok síne,
s piros, zöld lámpa lángol biztatón,
oda, a sín felé tárom karom.
És nézek a mozdonyra, póznadrótra,
ott az öröm, ott a világ talán.
De itt maradok s toporgok vívódva,
mint a rabok a börtön udvarán.

Kosztolányi

Fényözön

Tikkadt, tikkasztó napverésben trónol fölöttem a diadalmas és könyörtelen nyár…
És hull a fény… Nagy sárga foltok zuhannak át a kék teren, izzó öntvények folynak a fénybedermedt tavak mélyén, kámzsás fejüket megadva csüggesztik le a bokrok és a hegy derekán bronzból öntve áll a tölgyes; mint belülről kiáradó delejes sugárzás, izzik a fény a fákon.

Szabó Lőrinc

Nehéz esők

A város peremén, ahol élek,
beomló alkonyokon
mint pici denevérek, puha
szárnyakon száll a korom,
s lerakódik, mint a guanó,
keményen, vastagon.
Lelkünkre így ül ez a kor.
És mint nehéz esők
vastag rongyai mosogatják
a csorba pléhtetőt –
hiába törli a bú szívünkről
a rákövesedőt.

J. A.

A fény hiánya

Fagyos kezeivel ölel át a csend, a magány,
Gondolataim ezerszer járja át kétely és talány.
Egyszer repülök, madárként szállok az égbe,
Majd sötét felhők taszítanak le a mélybe.
Lelkem, koldusként kidobva fekszik az utca kövén,
Ki arra jár, nevetve belerúg, vagy átlépi könnyedén.

Nagy László