Árnyak

Árnyak táncolnak a szoba falán,
csupa holdbéli, furcsa gnóm, szirén
táncol az erdőn, csermelyek szinén,
a költő alvó íróasztalán.
Talán csak árnyak vannak, semmi más:
magunk vagyunk e sok foszló alak,
nincs is világ, nincs ember, semmi, csak
a Semmi álma, gyáva öncsalás;

Jánosházy György

Elhajlás

Á. ma reggel elfelejtette bevetetni vele az Anticolt. És tegnap is. Óvatosan latolgatta a gondolatot: „Csak egyetlen üveg bort. Nem közértben kaphatót, amely vegyszerekkel és vízzel kevert alkohol, hanem »tájjellegű« bort.” (A megfelelő borozó már nyitva volt, és kb. hat-hét perc járásnyira esett a lakásától.) Összefutott a szájában a nyál, könyökére támaszkodott az íróasztalán, és cigarettára gyújtott. Ugyanakkor egész teste libabőrös lett a rémülettől, hogy megint inni kezd; elriasztandó a kísértést, megpróbált visszaemlékezni a szédülésére és a tizenkét órás zuhanásra. Ha ma inna is egy keveset, alkudozott magával, holnap semmiképpen nem tölt rá, és beveszi az Anticolt. Akkor nem lesz szédülés és zuhanás.

Hajnóczy