Valami biztosan történt velem valamikor.
Lehet, hogy aznap, amikor váratlanul hazamentem, lázas voltam és fájt a torkom, és rajtakaptam az apámat az ágyban anyámmal; talán attól maradt bennem a félelem az ajtóktól, ezért félek ajtókat kinyitni, és ezért gyanakszom a csukottakra. Vagy talán, amikor a gyerekkorom vége felé rájöttem, hogy szegények vagyunk, talán attól lettem olyan, amilyen vagyok. Vagy azon a napon, amikor az apám meghalt, és én ott maradtam bűntudatosan és szégyenkezve – mert azt hittem, az egész világon én vagyok az egyetlen kisfiú, akinek nincs apja. Vagy talán amikor felismertem (elég korán rájöttem), hogy soha nem lesz széles vállam és nagy muszklim, soha nem leszek elég klassz, elég magas, elég erős vagy elég bátor, hogy összamerikai rögbisztár vagy profi bokszbajnok lehessen belőlem, szomorú, csüggesztő felismerés volt, hogy tökmindegy, akármit próbálok valaha az életben, mindig lesz valaki a közelemben, aki sokkal jobban meg tudja csinálni.
Joseph Heller