Egész nap pénz után szaladtam,
a remény, mint a nap, fogyott.
Mi lesz? – kérdeztem és gyűlöltem,
ami jön, a vasárnapot:
míg volt remény, mindent gyűlöltem,
és nem jött pénz, és este lett.
Aztán az éj ezer virággal
hímezte ki a réteket, …
túl kötelességen s reményen
egészen jól érzem magam:
holnapig már nincs mit csinálni,
örülök annak, ami van…
és oly jó ez a felelőtlen,
embertelen semmittevés,
hogy szinte fáj, hogy jön a hétfő
s a gond megint, hogy lesz-e pénz.
Szinte fáj, – de mire kimondom,
már tűnik is a fájdalom,
nincs tegnap, nincs igazi holnap
ezen a gyönyörű napon, –
Szabó Lőrinc
Fantasztikus. Az ember, a gondoskodó mozdulat. A háttér, az autó eleje csak éppen bevillan sarokban, amitől ütősebb lesz Szabó Lőrinc verse is. Ez éppen olyan, mint egy remek előadás zseniális karakter színésze. Megrendítő és eredeti.