Az égen felhők szállnak, szomorúak,
Nehéz párájú, sápadt, bús rajok.
Érzem: a kék Semmibe ott vonulnak
A földi, párás, fájó sóhajok…
Körül a sok komor körrajzu kőház
– Megannyi szfinx – a szürke éjbe méláz;
Egynek kigyúl, bágyadtan nézve le,
Komor ablak-szeme…
Tóth Árpád
Ilyenkor nem tudom eldönteni, hogy a képíró vezette a költő tollát, vagy a költő meglátta a képet és már jöttek is a szavak szomorúan, sorban.
Érzések, gondolatok összhangja páratlan.