köznapi képek kavalkádja – a képek csak írásos engedélyemmel használhatók fel!
Alapvető élelmiszer
Aki mostan nem tart énvelem, Verje meg azt az én istenem, Vigyék el a körmös angyalok… A hazáért iszom, igyatok!
Petőfi
Egy gondolat “Alapvető élelmiszer” bejegyzéshez
Koszorús költőnk igazán tudott a nép nyelvén. Szólt hozzájuk és lelkesítette őket, harcba hívt a szabadságért, a hazáért és mentek. „A hazáért iszom, igyatok!” – és isznak azóta is lelkesen. Hát mondjuk a borivásnak volt igazán kultusza, bár a pálinkát sem vetették meg elődeink, de a kép itt a nemzeti színekkel ékeskedő Unicum és ,ás égetett szesz nyomait mutatja, úgy tűnik üresen. Már áldoztak a fogyasztóik bacchusnak, mint a mámor megtestesítőjének. Áldoztak és követték a költőt és hadvezért, a nemzeti hőst.