a Dunakanyar egyik meg nem nevezett településének könyvtárában elérhető a Meseország mindenkié című mesekönyv. Pontosabban csak elérhető volt: az érintett település polgármestere leszedette a könyvet a polcról, miután valaki feljelentést tett a kormányhivatalnál miatta…. A polgármester azt mondta a Vác Online-nak, hogy azért kellett eltüntetni a könyvet, mert a könyvtár az iskola közelében van, és törvény tiltja, hogy LMBTQ-tematikájú könyvek a szabadpolcon lehessenek. Egyúttal köszönetet mondott az „élesszemű olvasóknak”, hogy feljelentést tettek.
Telex
Feljelentést teszek ezennel a Kormányhivatalnál, hogy tiltsák le az égboltról a szivárványokat egyszer s mindenkorra, hiszen ezt a szimbólumot, amely sérti a jóérzésű kersztény, igaz magyar családok érzelmi életét, el kell tüntetni, hiszen ha megjelenik, akkor igen sok helyről jól lehet látni. A szülőket pedig lehetetlen helyzetbe hozza, hiszen a nagyobbacska – ártatlan gyermekeknek magyarázatot kell adni a szivárvány kártékony voltűról. Továbbá javasolnám a felelős vezetőknek és hatóságoknak, hogy az oktatási intézményekben, de családi körben is hvják fel a pedagógusok és szülők figyelmét, hogy a gyermekrajzokon oly gyakran megjelenő szivárvány helyett javasoljanak a rajzolóknak inkábbfekete zongorát. (persze bor nélkül!).