Cicero Szicíliában – szatíra 2 felvonásban
Szereplők – alkotók:
Ilyés Lénárd
Simon Attila
Bordi Gábor
Mezei Réka
Formanek Csaba
Nacsa Lilla
Horváth Petronella
Pál Zsolt
Kálmánczhelyi Gábor
Lakatos Dániel
Czap Gábor
Látványtervező: Pignitzky Ádám
Zenei szerkesztő: Simon Attila
Író: Weiner Sennyey Tibor
Rendező: Formanek Csaba
További információ: Radikális Szabadidő Színház
át Hallás, át Látás, át Vivés
Igazából nem Ciceró volt a főszereplő Szicíliában. A Hatalom volt jelen, ott a színpadon és Ciceró címszereplőként kényszerült statisztálni neki a világot jelentőn. Hatalom volt minden színen, minden jelenetben. Hol fojtogató fenyegetésként sugárzik a pártmegbízott – Simon Attila – (megszokottan zsigerig hatoló előadásában) – behúzott nyakából, hol a bűnös diák – Bordi Gábor – hamvasan naiv lebegő jelenlétével – fölött nyomaszt a hiányzó vörös nyakkendő terror fenyegetettségében, büntetést mérve a „zászló” szimbolikus égetéséért.
Ott a Hatalom az osztályteremben, a kötelező énekekben, a falon lógó koszorús címer ölelésében a Magas Hivatali íróasztalon üzekedve, az asztalon ahol égtájak, üzlet ágak cserélnek gazdát egy jó „felszopásért”.
Megjelenik tehát a dráma, humorba ágyazva, fehér inges-selyemlobogós énekléssel, tisztelgéssel a nagy elődöknek.
A szerző : Weiner Sennyey Tibor stílusjegyévé vált a kikacsintás, közönségre, szakmára, Mesterekre.
Patyomkin-hangulatban, réteg a rétegen karton miliő – a látvány és a kifejező erő praktikuma Pignitzky Ádámot dícséri – díszletei közt a romlatlanság az üde báj kerítődik nyomorodik az Első Részben ahogyan nyomul be a színre „szicília”.
A mondanivaló termetességét tekintve az egyensúly kötéltáncosaként a rendező Formanek Csaba rendkívüli teljesítményekre képes. A képi világban színészei mozgatásával, testi adottságaik végletes kihasználásával – Horváth Petronella igazán pornografikus etűdje egy szellem rabszolgával, ragyogó tehetségének diploma munkája – operál, illetve a kimerevített tablószerű ábrák rendszer szellemű sulykolásával, jelkép rendszerével mágiázik, a szöveggel kéz a kézben szuggesztíven festi a színpadra a szerző álom az álomban szerű látomásait.
Úgy is mint … a briliánsan gunyoros párbeszédek hátterét megadni a monológok olykor merengőn elmélyült szellemidézéseit köríteni – testbeszéddel – és a néha ( talán csak általam érezve így ) kicsit didaktikus kinyilatkoztatásokba csúszó nagy-monológnak méltó teret nyújtani.
Biztatnám a szerzőt – művészetét magasan elismerve – húzza a sallangokat összegzéseiből, bízván magában, közönségében. A mondanivaló fraktál, ott van mindenben bizony, jó a prizma.
Miről is van igazából szó ? Számomra.
Nem titkoltan az egyén küzdelméről a Hatalommal, perspektívában.
Az Első Részben az Alany, az idea – az „egyszálgitárosfiú” – a maga eszköztelenségével az ostoba szürkészöld kádergyártó falanxban. A szerző (korát tekintve erről csak irodalmi ismeretekkel rendelkezhet, de) – modellje szimbolikájában eltalált. Az eseményhorizonton megjelenik a Fiú aki szembe találja magát a hatalommal pusztán azért mert úgy van ahogy. Csak egyáltalán van és nincs rajta megkülönböztető jelzés.
Se piros, se milyen.
Felelősségre vonják érte, büntetik bélyegzik.
Nagyon szűk kerete a harcnak. Még a létnek is.Bármilyen időben.
A Második Részben, Cicero idejében – a szerző ( korát tekintve erről csak irodalmi ismeretekkel rendelkezhet ) a kiművelt emberfőt jeleníti, az ereje teljében pompázó koponya küzd a Háromezer fejű szörnnyel – amit az érthető rövidség miatt nevezünk Hatalomnak, nem pedig azért mert elismerjük a jogát a nagy H-ra. Cicero a logika és az ékesszólás területén küzd valamivel ami az Életet fenyegeti.
Ekkor kezdődött a Közvélemény. Itt már nem az egyszálgitárosfiú Dylankedik, szimpatikus-esetlenül valami kőkemény masszával szemben, hanem a retorika és az intellektuális fölény birtokában pellengérezi ki az Igazság ellen tevőt.Szóban tehát. Erről van szó.
Ami a távlatot adja az a Hatás, ami a Hatást az az eszköztár, és mind ez együtt megadja az Esélyt.
Túl a szavakon, mert a végét tudjuk. Ki időt nyer életet nyer, aztán úgy is ledöfik.
A végét tudjuk tehát, a folytatást is. Az elejét, nos azt is tudjuk már.
Az elnyomásról ilyen darabokból – hogy hol kezdődött és hol végződik a demokrácia – csemegézhetünk.
Szerencsére nálunk csak színpadon durvul a dolog. De ott aztán igazán.
Köszönet az élményért az egész Társulatnak.
Kedves László, nagyon szépen köszönöm velős elemzését. Jó lenne cikkben is olvasni, mert értő és érző. Köszönöm Fatillánanak is a képeket és hogy szólt, hogy olvassam el László véleményét. Észrevételeiből tanulni fogok, s javításokat, kisebb húzásokat – lehet nagyobbakat is – biztosan fogunk Csabával eszközölni. Szép napokat, W. S. Tibor.
Megtisztelő a figyelmed. Míg világ a világ és míg deszka lesz rajta, követni foglak Bennetek.