Tevékeny embernek tehát azt tekintik, aki üzletet köt, orvostant hallgat, futószalagnál dolgozik, asztalt fabrikál vagy sportteljesítményeket, visz véghez. Mindezekben a tevékenységekben közös vonás, hogy valamilyen külső cél elérésére irányulnak. Amit nem vesznek figyelembe, az a tevékenység indítéka. Vegyünk például egy olyan embert, akit szakadatlan munkára ösztökél az, hogy mélységesen bizonytalannak és magányosnak érzi magát; vagy egy másikat, akit a becsvágy vagy a pénzsóvárság sarkall. Mindezekben az esetekben az illető egy szenvedély rabja; kényszer hajtja, tevékenysége tehát valójában tehetetlenség; alakul és nem alakít. Másfelől, ha valaki csöndben ül, és elmélkedik, és nincs semmi más szándéka vagy célja, mint hogy próbára tegye önmagát, és eggyé váljon a világgal, az ilyen embert „tétlennek” tekintik, mert hiszen nem „csinál” semmit. Valójában a koncentrált elmélkedésnek ez a magatartása a legmagasabb rendű tevékenység, a lélek tevékenysége, amely csak a belső szabadság és függetlenség állapotában lehetséges. A modern tevékenységfogalom külső célok elérése érdekében kifejtett energiára vonatkozik; a tevékenység másik fogalma az ember belső erőinek kifejtésére utal, függetlenül attól, hogy ez előidéz-e valamilyen külső változást.
Fromm