¡Si su belleza en mí morir pudiera
como en ti, mar, se borran los colores
que el sol divino te dejó, en las flores
de luz de toda su jentil carrera!
¡Mar, toma tú, esta tarde sola y larga,
mi corazón, y da a su sufrimiento
tu anochecer sereno y estendido.
Juan Ramón Jiménez
A két kép mestermunka! Csodásak. Misztikusak és lenyűgözők. Az égbolt színei, a fénysugarak függönye, majd az egy középponból érkező erős fénysugár, amely a tengervízzel és a sötét égbolttal keretbe zárul. Egy kicsit még csillan a vizen, majd elvész a széleken.
A másik képen a parton emberek, az égbolton repülő madár, az elpihenő napsugarak szélesen simogatnak még és színezik meg az égboltot. A felhők mögül szóródó fénysugarak a természet katedrálisának kupolájából gyönyörködtetik a szemlélőt. Szép képek – sajnos a szöveget csak sejtem. Köszönöm!
Las dos fotos espectaculares y la crítica de Eva muy buena. Un abrazo