„Én, amíg minden omlik, összedűl,
gyökereimmel e kopár fokon
– bús székely fenyő – megkapaszkodom,
s állok daccal, társ nélkül, egyedül.
S míg havat dob rám, hóköpenyt,
egy szeles nap, vagy egy vad éj,
így biztatom magam: ne félj,
te tovább tartasz, mint a tél!”
Tompa László