Szerző: Fekete Attila

Bűnhődünk, de bűnhődésünk
mégse büntetés,
nem válthat ki poklainkból
semmi szenvedés.
Roppant hálóban hányódunk
s éjfélkor talán
étek leszünk egy hatalmas
halász asztalán.

Pilinszky

Contamíname
Pero no con el humo que asfixia el aire
Ven
Pero sí con tus ojos y con tus bailes
Ven
Pero no con la rabia y los malos sueños
Ven
Pero sí con los labios que anuncian besos

Pedro Guerra

 

Sötét hegyeken, sárguló réteken
tépett lován ő egyedül jön.
Hosszú haját, vöröses szakállát
lengeti, borzolja vad szél.

Büszkén ül nyergében, kardját nem emeli,
szép arcát most elfedte vér.
Szentföld lovagja, kardoknak bolondja
halálát érzi és nincs segítség.

Mini

Árnyékos erdőn
Bolyongtam én,
Sötétzöld sátor
Borult felém.

Egy kis virágot
Találtam ott,
Amely csillagként
Világított.

Utánanyúltam,
De kérve kért:
„Ne ölj meg! Nagy kár
Egy életért!”

Gyökérrel együtt
Kivettem őt,
Elültetém a
Házunk előtt.

Kertünk csendjében
Lel most hazát,
S virulni fog még
Sok éven át.

Dsida

Andando, andando.
Que quiero oír cada grano
de la arena que voy pisando.
Andando.
Dejad atrás los caballos,
que yo quiero llegar tardando
(andando, andando)
dar mi alma a cada grano
de la tierra que voy rozando.

Juan Ramón Jímenez

Los animales fueron
imperfectos,
largos de cola, tristes
de cabeza.
Poco a poco se fueron
componiendo,
haciéndose paisaje,
adquiriendo lunares, gracia, vuelo.
El gato,
sólo el gato
apareció completo
y orgulloso:
nació completamente terminado,
camina solo y sabe lo que quiere.

Neruda

Antonio Machado

 

Mert hűségesek mindhalálig,
isteniek egyedül a virágok,
egyszóval a növényi lét,
velünk szemben, kik jövünk és megyünk.

Világunk száraz keresztjére
gyönyörű dísznek elhelyezve,
tépett füzérként fölszegezve,
mi elkallódunk, ők hazatalálnak.

Pilinszky

Mi a dicsőség?… tündöklő szivárvány,
A napnak könnyekben megtört sugára.

Petőfi

 

que la muerte pierda su asquerosa puntualidad
que cuando el corazón se salga del pecho
pueda encontrar el camino de regreso
que la muerte pierda su asquerosa
y brutal puntualidad
pero si llega puntual no nos agarre
muertos de vergüenza
que el aire vuelva a ser respirable y de todos
y que vos muchachita sigas alegre y dolorida
poniendo en tus ojos el alma
y tu mano en mi mano
y nada más
porque el cielo ya está de nuevo torvo
y sin estrellas
con helicóptero y sin dios

Benedetti

Zsibbadtan álmos lett a Hold ez éjjel;
mint pompás nő, ki vánkosára hull,
s míg el nem alszik, átsuhan kezével
a keble halmán halkan, hanyagul.
Ágyán, mely súlyos ájulásba rázó,
pihézve ringó selyem-görgeteg,
a kék azúr ölében felvirágzó
fehér csodákra bámul réveteg.

Dsida

 

Música: Paulina de Petris

 

Fue una casualidad. O el destino. Un encuentro que tenía que suceder, porque saliendo de la ciudad se las puede ver. Las salinas están por todas partes. Los zigzagueantes cursos de agua, las casas en ruinas, viéndolos a través de la ventanilla del tren, me fascinaron desde el primer instante.  El paisaje me sedujo enseguida.

Los arroyos secos serpentean por el horizonte infinito. En los sinuosos y agrietados cursos de agua se siente la soledad intemporal. El paisaje interior personal y el paisaje exterior, la marisma, se han encontrado. Paso a paso.

Un paseo exterior es un paseo interior. El paisaje refleja mis pensamientos, el paisaje despierta mis pensamientos.  Me pierdo en la infinidad atemporal. En este abandono donde uno puede sentir verdaderamente la libertad de un hombre que no tiene hogar en ninguna parte. Sin raíces, desapareciendo como el paisaje.

La desidia de las salinas libera el alma. El viento se lleva las preocupaciones, sustituyéndolas por la paz. Una paz cautivadora. Las cargas del pasado se pierden en la marisma, uno se olvida de sí mismo, olvida quién es. En el vacío el alma encuentra su refugio. Lo que fue, desaparece lentamente, se transforma como el paisaje. El futuro de las salinas, como el del alma, es incierto. ¿Se renovará, la mar se lo tragará?

Durva, durva kő repül,
de durva egyedül,
durva, durva ég,
de durva kék,
öreg, öreg csecsemő,
a szeme, mint a kő,
össze-vissza ráz az átszállás.

Fekete árnyék, követ a halál,
szerelmes a szívem, valakire vár,
az élet elszáll nincs pilóta,

Másik János – Bálint István

Libre de la memoria y de la esperanza,
ilimitado, abstracto, casi futuro,
el muerto no es un muerto: es la muerte.
Como el Dios de los místicos,
de Quien deben negarse todos los predicados,
el muerto ubicuamente ajeno
no es sino la perdición y ausencia del mundo.

Borges

Mirad: el arco de la vida traza
el iris sobre el campo que verdea.
Buscad vuestros amores, doncellitas,
donde brota la fuente de la piedra.
En donde el agua ríe y sueña y pasa,
allí el romance del amor se cuenta.
¿No han de mirar un día, en vuestros brazos,
atónitos, el sol de primavera,
ojos que vienen a la luz cerrados,
y que al partirse de la vida ciegan?

Antonio Machado

Érzem, érzem, hogy midőn leszáll az éj,
Megtalálom a régi legendák asszonyát…

 Kiálltam számtalan próbát,
De éreztem, nincs már erőm.
Csókoltam mindenki lányát,
Volt néhány szeretőm.

De arcomra égett a reggel,
Ajkaimra fagyott a szó,
És okom volt százmillió,
Hogy megtaláljam a legendák asszonyát.

Gerendás Péter

Qué nubes! ¡qué furor! El sol temblando
Vela en triste vapor su faz gloriosa,
Y su disco nublado sólo vierte
Luz fúnebre y sombría,
Que no es noche ni día…

José María Heredia

El gato,
sólo el gato
apareció completo
y orgulloso:
nació completamente terminado,
camina solo y sabe lo que quiere.
El hombre quiere ser pescado y pájaro,
la serpiente quisiera tener alas,
el perro es un león desorientado,
el ingeniero quiere ser poeta,
la mosca estudia para golondrina,
el poeta trata de imitar la mosca,
pero el gato
quiere ser sólo gato
y todo gato es gato
desde bigote a cola,
desde presentimiento a rata viva,
desde la noche hasta sus ojos de oro.

Neruda

 

Ahiná
Mis pies son de la arena
Es mi sino la Sal?
Se empodera el silencio
Ahiná…

Bajo el agua no hay huellas
Que te puedan contar
Triunfan las soledades
Es mi sino la Sal!
Ahiná…

Paulina de Petris

Composición, musica, letra: Paulina de Petris

 

Beteg szívem most be tele-nagy,
Milyen jó volna máskor élni,
Máskor s tán máshol:
Láz, virágzás, gyönyörű Húsvét,
Jaj, itt nálunk, be fekete vagy.

Mikor halt meg itt a büszkeség
S volt jó itt élni nagy szivekkel,
Tele szivekkel?…

Rongy, züllöttség, bomlás és boru,
Csoda, hogy még vannak néhányan,
Szegény néhányan,
Kiknek kell még ilyen országban
Szabadságért a harc-háború.

Ady

Az élet egyre mélyebb
És egyre csöndesebb
És kincsesek a mélyek
Nyugodt roncsok felett.
A csillagok szelídek,
A bánat is pihen
S a nyugalom von ívet
Az égen és sziven.
Sok zene, zaj elalszik,
Sok vihar is elül,
Megyünk örök virradtig
Vígan, de – egyedül.
Fölöttünk a béke
Galambja repül.

Juhász Gyula

La vida es una posada en el camino donde debo
quedarme a esperar hasta que llegue por mí la
diligencia del abismo.

Pessoa

Preciso tiempo necesito ese tiempo
que otros dejan abandonado
porque les sobra o ya no saben
que hacer con él
tiempo
en blanco
en rojo
en verde
hasta en castaño oscuro
no me importa el color
cándido tiempo
que yo no puedo abrir
y cerrar
como una puerta …
preciso tiempo el necesario para
chapotear unas horas en la vida
y para investigar por qué estoy triste
y acostumbrarme a mi esqueleto antiguo

Benedetti

Szivem szívéből szól a dal
s remegve a homályba hal.
Beléd te pompás, bús borongás,
mely tört szivünknek álmot ad:
elérhetetlen, röpke szellem
ó, alkonyat!

Halkan kopogsz az ablakon
s kérded, miért nem alhatom.
S én felzokogva fátyolodba
rejtem könnyázott arcomat
s füledbe súgom, hogy mi bú nyom
ó, alkonyat!

Átfogsz karoddal csendesen
lecsókolod égő szemem
éjszínű fátylad csendbe rám csap
s a szenvedésem ellohad.
s csókol, ölelget enyhe csended
ó, alkonyat!

Kosztolányi

 

El tren de ayer se aleja, el tiempo pasa
La vida alrededor ya no es tan mía
Desde el observatorio de mi casa
La fiesta se resfría.

J. Sabina

Ülsz Moszkvában valamelyik nagy étteremben, nem ismersz senkit és téged
sem ismernek, és mégsem érzed magad idegennek. Itt meg mindenkit ismersz
és mindenki ismer, mégis idegen, idegen az ember… Idegen és magányos.

Csehov

 

 

Szokatlan-új itt ez a köntös,
pár évre szóló, szűk, de göncös,
rossz gúnya, melyet a könny öntöz,
beh otthonos lesz majd a régi,
a végtelen, a bő, közömbös.

Kosztolányi