eljöttem, az undor édeskés ízével
messzire: nem az emberek hagytak el
engem; én hagytam el az embereket.
Itt aranyködben járok az egyedülvalóság
partjain, szívem napról-napra
ércesebben kongatja a szánalom
egyedűl üdvözítő dallamát és fiatal
életemet a megváltás hitére készítem.
Dsida
Érdekes, ha azt hallani: „Ember a vízben!” – azonnal ugranak, vagy leeresztik a mentőcsónakot. ha azt kiabálnád: „Ember a földön!” – megmozdulna-a valaki?
A vörös – fekete – az ajtó feletti szövegre döbbenetes rím Dsida verse. Amikor már minden mindegy. senkit nem érdekel a sorsom, még magamat sem. Vérben – gyászban hagyom el ezt az árnyékvilágot. Sokat mond a kép is és a vers is, sajnos sokan süketek és vakok rá.