Majd az iskolát vetettem le
fájva, és lelkes-boldogan,
mikor plasztik-gyurmává züllött,
mit én lélekként hordoztam.
Aztán röhögve tépdesték rólam
a szabadságot, a ruhát, az embert,
megszoktam a pórázt, a kalodát,
a napot, ha sütött, az esőt, ha vert.
Lénárd Ödön