A Halál-tó fölött kerengünk
Szép, bátor, büszke madarak.
S a tóban nagy, förtelmes és rest
Kígyó-fejű, éhes halak.
Ezt a bűz-lehü bús tavat
Így is nevezik: Magyarország.
Hiába minden, mind lehullunk,
Húz a Halál-tó: elveszünk.
Hiába lelkünk, lángolásunk,
Szerelmünk, jóságunk, eszünk.
Erőt mi rajta nem veszünk:
Halál-tó marad Magyarország.
Ady
Egyrészt felemelő, hogy nagy költőinken nem fog az idő, másrészt igen szomorú, hogy ennyire aktuálisak. Hogy nem tudunk az ugartól elszabadulni, hogy a nemzetet, melyet annyi balsors sújtott, védeni kell a pusztulástól? Az elfogyástól? ” ….s kitántorgott Amerikába másfél millió emberünk. ……. Ezer esztendő távolából, hátán kis batyuval, kilából a népségből a nép fia…” És égnek a gyertyák a NEMZETÉRT! És megszakad a szívünk fiainkért, lányainkért, unokáinkért. Az utca kövei, a magyar nemzet, a sötétség, és az elmúlás szomorúsága. Szomorúan szép.