Por un mundo en el que nadie tenga que huir por SER, SENTIR, AMAR
Kiilleszkedve
Magányosnak születtem,
baráttalan vagyok,
így lettem, ami lettem,
mindentől elhagyott,
mindég a szenvedésre
vitézül víni kész:
magányosság vitéze,
magam ellen vitéz,
barangoló borongó,
ki bamba bún borong,
borzongó bús bolyongó,
baráttalan bolond.
Babits
Si me preguntaran en dónde te encuentras,
diría que estás en el viento que acaricia mi rostro.
Si me preguntaran dónde escucharte,
diría que estoy atento al susurro de las hojas.
Aunque estés lejos, sigo sintiéndote cerca.
Tu esencia perdura en cada latido de mi corazón.
Tus palabras y consejos se quedaron grabados,
y en momentos de tristeza, me dan consuelo y razón.
Pablo Neruda
La Soledad
La soledad es el estado en el
que aprendes a ser tu mismo
Bukowski
Another Brick In The Wall – Pink Floyd
Le pregunté a la cebra,
¿Eres negra con rayas blancas?
¿O blanca con rayas negras?
Y la cebra me contestó,
¿Eres bueno con malas costumbres?
¿O malo con buenas costumbres?
¿Eres ruidoso con momentos tranquilos?
¿O tranquilo con momentos ruidosos?
¿Eres alegre con algunos días tristes?
¿O triste con algunos días alegres?
Shel Silverstein
Mis palabras llovieron sobre ti acariciándote.
Amé desde hace tiempo tu cuerpo de nácar soleado.
Hasta te creo dueña del universo.
Te traeré de las montañas flores alegres, copihues,
avellanas oscuras, y cestas silvestres de besos.
Quiero hacer contigo
lo que la primavera hace con los cerezos.
Pablo Neruda
Célja felé törekedett a folyó. Sziddhárta látta, hogyan siet, látta a folyamot, amely őbelőle, az övéiből és minden emberből tevődik össze, akiket csak valaha látott. A sok-sok hullám, a sok víz, mind célok felé sietett, szenvedve, sok cél felé, a vízesés, a tó, a zuhatag, a tenger felé, és minden célt elért a víz, és minden célt új cél követett, s a víz párává lett, felszállt az égboltra, majd eső lett belőle és lezuhogott az égből a földre, ismét forrás lett, patak, folyam, újból előretört, újból tovafolyt. Sóvár hangja azonban megváltozott. Még hallani lehetett azt is, a fájdalmas, kereső hangot, de más hangok csatlakoztak hozzá, az öröm és a szenvedés hangjai, jó hangok, gonosz hangok, kacagók és gyászolók, sok száz hang, sok ezer hang…
A folyó kacagott. Igen, így van, mindenki újraszenvedi a régi szenvedéseket, minden visszatér, amit még nem szenvedett meg, ami még nem oldódott meg az ő életében. Sziddhárta ekkor beállt a csónakba és visszaevezett a kunyhóhoz, apjára gondolt, fiára gondolt, a folyó kinevette, ő meg önmagával vitatkozott, a kétségbeesés határán volt és egyúttal nevetésre hajlott, hogy hangosan kinevesse magát és az egész világot.
Hesse