köznapi képek kavalkádja – a képek csak írásos engedélyemmel használhatók fel!
Egy krokodil elhatározta,
meggyónik, mielőtt cipővé kárhozna.
S mert volt bűne elég, sőt némi felesleg,
fohászkodott nyomban a pápaszemesnek:
– Feloldozást adj énnekem,
mert vétkeztem nagypénteken,
felfaltam két húsos majmot, de őszintén bánom,
…hogy csak ennyit, mert ült ott még három.
Felszisszent
a sátáni szent:
– Hármat elszalasztott?!
Csak kettőt evett meg?!
Nem kaphat malasztot,
átkozott eretnek!
Romhányi
Repedt tükrénél állt a Céda:
„Hajamnak árja még veres,
miért, hogy már a régi léha
seregbol már senki sem keres?
Ölem még izzó csókra éhes,
mellem rózsája még kemény… ”
S az ablakon röhögve lépett
be az utolsó válegény:
„Hopp, Sára, hopp gyerünk a táncra,
ma: holt szerelmeid torán
hadd üljön nászlakomát lárva
ágyékod hervadt bíborán! ”
– Buján fetrengtünk mindahányan,
s az évek szálltak, mint a percek,
Villon
Jön a vihar, tajtékja ében,
haragos bírák feketében,
villámok szelnek át az égen,
mint fájó fejen a kinok,
utánuk bársony nesz inog,
megremegnek a jázminok.
Almaszirmok – még ép a roncs ág –
igyekszenek, hogy szállni bontsák
kis lepkeszárnyuk – mily bolondság!
S ameddig ez a lanka nyúl,
a szegény fűszál lekonyúl,
fél, hogy örökre alkonyúl.
J. A.
Ó messze, ó messze
Messze visz az út
Álltam az ablakomnál
És néztem a tegnapon túl
Ó érzem, hej ó én érzem
Messze visz az út
Érzem, a vérem
Nagyon húz, messze húz.
Hé ember, ó ember ó merre
Merre, meddig élsz?
Nem tudom, mondom,
De talán félsz, mondd, miért félsz?
Hé ember, ó ember ó merre
Merre, meddig élsz?
Kiáltod: gyere vissza!
Itt meleg lesz, nyugalom, és fény!
Hé ember, ó, ember!
Az utat járom én
fel a tóhoz,
vagy nem is tudom még.
És ha megyek, ó ember, ha megyek
Messze, messze érek,
De ott fenn a tónál is
Csak egyedül, csak egyedül élek.
Hé Ott fent, ott fent, ott fent, ott fent
Az eső csöpög rám,
Várom a napot,
Mely meleget ont le rám.
Hé, ember, ó, ember!
Az utat járom én,
Mert ha nem tudnád, az út királya
voltam s maradok én!
Hé Ember, ó, ember!
Az utat járom én
Vissza a városba,
Ott meleg van, nyugalom és fény.
Török Ádám & Mini
Mondd, szereted az állatokat,
s figyelted őket néhanap:
hogy mit csinálnak, hogyan élnek,
s a maguk nyelvén mit mesélnek,
vagy miről hallgatnak, mikor komor
csöndjükbe burkolódzva ülnek,
és titokzatos, hallgatag
külön világukba merülnek?
Én szeretem az állatokat,
Elnézem őket,
ha játszanak, alszanak vagy tűnődnek
titkaikon és a világon.
Hidd meg, barátom,
nekik is vannak titkaik,
s csak annál nehezebb talán
számukra ez a sok talány, mert nincsenek rá szavaik.
Rónay György
Oye, abre tus ojos, mira hacia arriba
Disfruta las cosas buenas que tiene la vida
Abre tus ojos, mira hacia arriba
Disfruta las cosas buenas que tiene la
Cuando estés perdido y no sepas dónde vas
Recuerda de dónde vienes y qué bien te sentirás
Siempre que llueve escampa, son consejos de mamá
Y con la bendición de tus ancestros llegarás
Tambor, tambor, tambor, que llama a tambor
Tambor, tambor, tambor de mi madre tierra
Tambor, tambor, tambor, que llama a tambor
Tambor, tambor, tambor de mi madre tierra
Chayanne
Lejos de tu jardín quema la tarde
inciensos de oro en purpurinas llamas,
tras el bosque de cobre y de ceniza.
En tu jardín hay dalias.
¡Malhaya tu jardín!… Hoy me parece
la obra de un peluquero,
con esa pobre palmerilla enana,
y ese cuadro de mirtos recortados…
y el naranjito en su tonel… El agua
de la fuente de piedra
no cesa de reír sobre la concha blanca.
Antonio Machado
A la orilla del mar. Tenía
una casa, mi sueño,
a la orilla del mar
Altas proas. Por libres
caminos de agua, la esbelta
barca que yo guiaba.
Conocían los ojos
el reposo y el orden
de una pequeña patria.
Necesito contarte
qué miedo da la lluvia
en los cristales.
Hoy cae sobre mi casa
la noche oscura.
Las rocas negras
me atraen al naufragio.
Prisionero del cántico,
mi esfuerzo inútil,
¿quién me guía hacia el alba?
Junto a la mar tenía
una casa, mi sueño.
Salvador Espriu
Álldogáltam a tenger partján,
A víz színén a hold pihent.
Mélységes nyugalom áradt
Odafent és idelent.
A pillanat elvarázsolt.
Szívemet béke járta át.
Ott kint a végtelen, nagy tenger,
Lelkemben bent a nagyvilág.
Hogyan lehetnénk boldogabbak?
Álmodjunk együtt szebb jövőt!
Tenger nyugalma ránk ragadjon,
S hagyjuk elmenni a múlt időt!
Éljünk a mának! Ma is, és holnap.
Élvezzünk órát, s perceket!
Mosoly játsszon arcunkon mindig,
És szeressünk, hogy szeressenek!
Márai
Si muero, que me pongan desnudo,
desnudo junto al mar.
Serán las aguas grises mi escudo
y no habrá que luchar.
Si muero que me dejen a solas.
El mar es mi jardín.
No puede, quien amaba las olas,
desear otro fin.
Oiré la melodía del viento,
la misteriosa voz.
Será por fin vencido el momento
que siega como hoz.
Que siega pesadumbres. Y cuando
la noche empiece a arder,
Soñando, sollozando, cantando,
yo volveré a nacer.
José Hierro
