3 hozzászólás “Szeretet az aszfalton” bejegyzéshez

  1. kidobva, szemétlétem veszi kezdetét az aszfaltos réten,
    fenyőillat-vesztve fekszem kőszélek között a gallyakat nem eresztve,
    tűlevél-maradvány szárazon a poravaron.
    körülölel a világ zaja, a kutya- és mozdonyparipa –
    ajándéktalan falétem nyugalma régen oda.
    kétszer vesztettem el magam – mindenem odavan.
    egyszer fenyőségem rengetegjét hagytam el, a föld szagát, az erdőm illatát,
    majd holtomban feldíszített életem veszett,
    és vele vették el a fityegődíszeim közötti csecsebecse-örömet.

    aki kihajított ide, a városi semmibe, tudja, amit én is tudok, hogy az enyészeté vagyok.
    párnám a természettelen hideg – testvére lettem a semminek.
    csgy

  2. a „mozdonyparipa”, hála a rossz megfigyelésnek – szemetes akármi egymásba tolva (Réka mondta, amikor felolvastam neki a szüleményem:-).
    javítanám, hogy stimmeljen a vers lába, mert értelme sérült, s így botladozva jár, de nem tom, hogy lehet a szerkesztési opciót – s így hagynom kell a javító-akciót:-)

  3. Ó szép ez így is úgy is! Nekem teljesen természetes volt a mozdonyparipa, hisz a kép a Nyugati mellett készült! Mondhatni ráéreztél a hely szellemére. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük