Hónap: 2026. január

Atardecer

 

Hús esthajnali
Fényt a róna kap,
Immár hajlani
Kezd, s borong a nap,
Búm halk ajkai
Hűs dalt zsonganak,
Mely ringatva rí,
Míg borong a nap.
S bíboran, busan
Mint most a homok-
Rónán nap zuhan,
Furcsa fantomok:
Száz álmom suhan
S tűnik és lobog,
Mint most a homok-
Rónán nap zuhan

Paul Verlaine – Tóth Árpád

Nomádok

 

La diaria trashumancia del barro,
esta deletérea sensación humana
de saberse nómadas del tiempo
que nos roba la sombra, nos recuerda
la ira de los dioses, la venganza
por el hurto
ancestral del fuego.
Es esto:
caminar sin rumbo hacia el olvido,
sortear las tumbas del deseo
y del fracaso,
compartir la incertidumbre
con las tribus hermanas
oliendo el aire y sus serpientes
lo mismo que una loba.
Nada más solitario que el hombre
y su condición de hombre
fugaz y trashumante
que pasa las tardes mirando las veletas.
Nada más solo
que un poblador del desierto
necesitado y áspero.

Juan José Vélez Otero

Azul

 

Kék az ég és kék a zöld,
kék a fa és kék a föld…
Kék a madár, kék a tó,
kéken kék a kék folyó.
Kék a ház és kék a lány,
kék a hegy és kék az árny…
Kék a Nap és kék a folt,
kéken kéklik fenn a Hold.
Kék a fiú, kék a ló,
kék az égből hullott hó.
Kék a kék és kék a kép:
kiborult a kék festék…

Devecseri László

Homok-tenger

 

¿La ola no tiene forma?
En un instante se esculpe
y en otro se desmorona
en la que emerge, redonda.
Su movimiento es su forma.
Las olas se retiran
¿ancas, espaldas, nucas?
pero vuelven las olas
¿pechos, bocas, espumas?
Muere de sed el mar.
Se retuerce, sin nadie,
en su lecho de rocas.
Muere de sed de aire.

Octavio Paz

Arcképcsarnok

 

Van egy arc,
amit csak önmagunkat elképzelve látunk
– lehet, hogy ez az igazi.
És van annyi arcunk,
ahányan csak ránknéznek (és: ahányszor!) és még az is lehet,
hogy ezekben akad néhány közös vonás
– lehet. Akkor ez a valóság.
Van egy,
amit tükörbe nézve látunk: villám-
gyorsan alakuló, képlékeny látvány:
múzsája a Szomszéd Ízlése s az azt szolgáló, vagy azt ellenző szándék
– efölött hunyj szemet; ne kerüld, de ne hidd el.
És van,
van arc, amit csak az lát, aki szeret,
akit szeretünk. Ez a legszebb,
a legmulandóbb. A legérvényesebb.

Fodor Ákos

Hit-tan

 

Az emberi nemzet magátul áldozván,
Fegyvert fog istenét sokként magyarázván.
Egyik: én értem csak, ugy mond, az egeket,
Kimagyarázhatom a végezéseket.
Másik ellent szökik, s eztet hazudtolja,
Áldozattételét mérgesen vádolja.
Ki-ki tüzesedik, a buzgóság hevül,
Fegyver, mely bizonyít, s vérünk a földön hül.
Pogány, mint keresztyén egymás közt csatázott,
Istenünk nevéért, ki ellen hibázott…
Egyik úgy sóhajtoz: uram, érted halok.
Másik ismét kiált: Istenért bosszulok.
Az öldöklő fegyvert buzgóság vezette,
Mely a természetet ekkor felejtette.
Így vérezte magát, istene nevébe,
Az emberi nemzet sokszor fegyverébe.
Nagy károkat tehet a vakult buzgóság,
Hol jó cselekedet lehet sok gonoszság.

Bessenyei György

Recuerdos del pasado

 

Ne ragaszkodj a világhoz: minden evilági dolog a keletkezés és az elmúlás közötti köztes létben tartózkodik. Minden, amit csak ismerünk, előbb-utóbb megváltozik, a dolgok elpusztulnak, mindened elvész: az az igazság, hogy soha, egyetlen dolgot sem birtokolhatunk.

Bíró Zoltán István

Camposanto

 

Múlandó minden e vidéken,
Elrothad mind, ki szép, ki jó.
Szeme agát volt, haja ében,
Most alszik az Úr békéjében,
Fehér sír fekete éjében.
De hol van a tavalyi hó?

Juhász Gyula

Úton-útfélén

 

La vida cotidiana es un instante
de otro instante que es la vida total del hombre
pero a su vez cuántos instantes no ha de tener
ese instante del instante mayor
la vida cotidiana es también una suma de instantes
algo así como partículas de polvo
que seguirán cayendo en un abismo
y sin embargo cada instante
o sea cada partícula de polvo
es también un copioso universo
con crepúsculos y catedrales y campos de cultivo
y multitudes y cópulas y desembarcos
y borrachos y mártires y colinas
y vale la pena cualquier sacrificio
para que ese abrir y cerrar de ojos
abarque por fin el instante universo
con una mirada que no se avergüence
de su reveladora
efímera
insustituible
luz.

Benedetti

Por la ciudad

 

Árkádos út, faragott, régi kövek!
Nosza! Két buzgó szemembe venni
Óbetűs írást, íves kapuboltot,
Mindent!
Lallala! Megindultam hát menni!
Gyorsan, iránytalan! Most felfedezek!
Ott térré tágul az utcasarok.
Ó, – jobbra a víz már hídtorony, oszlop,
Ormok, kupolák! nem!
Mert én most balra akarok!
Én odamegyek most, ahová akarok,
Nincs, ki zavarjon, sürgessen, vigyen,
Társ, akit féljek, hogy én zavarok,
Ha jobbra, – ha balra,
Jó nekem egyedül, igen, igen!
Itt templom, ott hídak, – itt tornyok, ott ormok!
Két árva szemem! Sok súlyos igéret!
Dologra! Látni! – Ó mindjárt megyek én
Ide is, oda is.
Csak hadd ülök le kicsit! Hadd nézek, nézek!

Kafka

Las naves del desierto

 

Monoton
üget a süppedô homokon
a sivatag lova,
a tétova teve
tova.
Hátán rezegve
mozog a
rozoga
kúp
alakú púp.
A helyzete nem szerencsés.
Apró szemcsés
homokkal telve
a füle, a nyelve.
Sóvár szemekkel kutat
kutat.
Még öt-hat nap
kullog baktat.
Az itató tava távol,
s oly rettentô messze még az oázis.

Romhányi