Szerző: Fekete Attila

Alkony

Lebukik fejem és úgy zokogok,
haloványul bennem a bánat,
veretik körülöttem az ősi dobot,
szaladok, hajnal, utánad.
Ez a csont-pufogás, ez a hanti-rege
hitemet hirdeti híven,
kataton bálvány, légy fekete,
hiszen elkártyáztam a szívem.

Hell István

Tánc az élet


Táncot kivánnék látni, hintázó női testet,
Zenén lebegve könnyűt, toppanva halk neszűt,
Úszó, setét hajával csak fátyolos mezűt,
Kit nékem furcsa piktor, bús vágy, elémbe festett –

Hadd jönne s lengené szép estté ezt az estet,
Most hogy aléló pillám zokogni nehezűlt
S hogy nehezűlő szívem ím szakadni feszűlt
S azt sem tudja szegény, élni vagy halni restebb?

Tóth Árpád

Sakkjátszma

– Várj egy pillanatot.
– Ezt mondjátok mind, de nincs haladék.
– Te szoktál sakkozni igaz?
– Honnan tudod?
– Láttam festményeken és hallottam dalokban.
– Csakugyan elég jó sakkjátékos vagyok.
– De nálam aligha vagy jobb.
– Miért akarsz sakkozni velem?
– Az az én dolgom.
– Ahogy gondolod.
– Íme a feltételeim: hagysz élni míg meg nem versz. Ha én adok mattot neked elengedsz…Tiéd a sötét.
– Az illik is hozzám.

Bergman

Zichy Eugén Ödön kápolna

A közvádlók és bírák közül sohasem látta egy is sem Baradlay Ödönt, sem Baradlay Jenőt, s akkor még nem volt fotográfia kölcsönbemutató intézete létrehozva a híres emberek számára. A két név magyarbul németre fordítva számtalanszor összecseréltetik. Sok ember van, aki ma sem tudja kiválasztani Ödön és Jenő közül, melyik az Edmund, melyik az Eugen? E tévedést hivatalos okmányok bizonyítják. Mégpedig olyak, mikben nem is német, de magyar fordító tévesztette össze a két nevet…
Pár hét múlva rákerült a sor, hogy Jenő kihallgattassék. Azalatt összegyűjtötték ellene az adatokat. Szorgalmas, figyelmes életírói voltak, kik nem hagytak feljegyzetlen egy tettet, egy lépést sem, mely halálbűnt képezett e pillanatban; nem egy villanást, mely életére fényt vetett. Ez-úttal a sírbolt fényét.

Jókai

Tél utója

 

Kórház a tél; mit ér?
Élet, gyönyör csak az,
Ha újra visszatér
Az ifjú, szép tavasz.

Az erdő bérc fokán
Nem hatolt át a szél.
Az ember itt csupán
Csak él, csak éldegél.

Az idő folydogál
Szép lassan, egyaránt.
Künn a világ hogy áll?
Az itt senkit se bánt.

Vajda János

Szép új világ

Na persze, az ősi legenda a paradicsomról… Hiszen ez rólunk, napjainkról szól. Igen! Gondolkodjon csak el rajta! Annak a két embernek a paradicsomban megvolt a választási lehetősége: vagy boldogság szabadság nélkül, vagy szabadság boldogság nélkül; harmadik lehetőség nincsen. S ők, az együgyűek a szabadságot választották – nos, érthető –, utána évszázadokon át vágyakoztak a bilincsek után. A bilincsek után, értik? Nos, ez a világ bánatának gyökere. Évszázadokon át! S csak mi jöttünk rá ismét, hogyan hozzuk vissza a boldogságot… Nem, tovább, hallgassa csak tovább! Őseink Istene és mi közös asztalnál ülünk. Igen! Segítettünk Istennek, hogy végleg legyőzze az ördögöt, hiszen az ördög vette rá az embereket, hogy szegjék meg a tilalmat, és kóstolják meg a végzetes szabadságot, ő, a gonosz kígyó. Mi pedig csizmával odavágtunk a fejére – puff! S vége: újból itt a paradicsom. S mi ismét naivak és ártatlanok vagyunk, mint Ádám és Éva. Semmi zűrzavar, hogy mi jó és mi rossz: minden nagyon egyszerű, paradicsomian, gyermekien egyszerű. Jótevő, Gépezet, Kocka, Gázharang, Őrzők: mindez jó, mindez magasztos, nagyszerű, nemes, emelkedett, kristálytiszta. Mert ez óvja nem-szabadságunkat, vagyis boldogságunkat. Őseink meg morfondíroznának, töprengenének, a fejüket törnék: etikus, nem etikus… 

Jevgenyij Zamjatyin

Home office

Karanténban létezők,
vírussal telt képmezők,
párhuzamban egyedül,
mibennünk mi menekül?

Ülök, és a fényt nyelem,
Hol jársz, kedves félelem?
milyen belső tájakon
korzózik a fájdalom?

Nem az sajog, ami van,
hanem a bizonytalan,
felhőként türemkedő,
körbetekergő idő.

Lackfi

Pillangó

 

Most is van egy barátnőm, hogy mit szeret rajtam nem tudom, mert szép is, esze is van, tisztességes, ragaszkodó, én meg az ellentéte vagyok. A papa és a mama persze utál, mint a szart, de hát ez kit érdekel? Engem nem az tuti.
Pillangó vagyok, a magyar pillangó, de a becsületes nevem Deák Ferenc. No, nem a haza bölcse, sokkal inkább a haza bűnözője.

Pillangó

Aliens

Elfordult, és lámpája fényét végigfuttatta a tojások sorain. – Talán lesz itt egy, amelyik meg van repedve, vagy van rajta rés. A háta mögötti félhomályban lassan apró duzzanat támadt azon az ovoidon, amelyiket az imént megérintett. Azt egy lüktetés követte, majd újabb és újabb duzzanatok, míg az egész felszín tele nem lett apró dudorokkal.
– Semmi – jelentette Dallasnak és Lambertnek. – Egyiken sem látszik sérülés.
A lámpa fényét visszafordította az előbbi tojás felé. Megint előrehajolt, és a szeme elkerekedett attól, amit látott. Az ovoid eddig átlátszatlan felszíne egyszeriben áttetszővé vált. Egyre tisztult, mígnem olyan átlátszóvá vált, mint az üveg. Közelebb lépett, a lámpa fényét a tárgyra irányította, és feszülten figyelt. A lélegzetét is visszatartotta, miközben a tojás belseje láthatóvá vált.
– Jézusom…
– Mi van, Kane? Mi van odalent? – Dallas erőt vett magán, nehogy erélyesen rákiáltson.
Egy kis szörnyeteg vált lassan láthatóvá az ovoid belsejében.

Alan Dean Foster

Eifert János – Visszapillantás

 Számomra játék a fotográfia. Nagyon komoly játék. És persze jelenti a világ megismerésének lehetőségét, találkozásokat, új feladatokat és azt a szabadságot, hogy gondolataimat saját képi nyelvemen közölhetem. Nézni – látni – láttatni; ez a képíró (fotográfus) feladata, miközben ellensúlyoz a képzelet és valóság peremén.

Eifert János