Szerző: Fekete Attila

Naplemente

Mi ez a furcsa, vézna sípszó?
Ez a selyemlágy, kék zene?
A nap, a nap, a zuhanó nap
mintha aranyat vérzene.
 
Völgyet szerettem, hegyre másztam.
Kértem, hogy isteni kegyek
mossanak bússá és szeliddé.
Vajjon most már hová megyek? 
Fáj az éhség s a jóllakottság,
mar az ital, a szomju csíp.
Zokog a nap, a lebukó nap,
zokog az a távoli síp.
 
Milyen sötét lesz! Fülelő csend.
Lassan felmutatom eres
két kezemet a csillagoknak:
Nézzétek meg: üres. Üres. 
 

Dsida

Ad honestam populi oblectationem

 
All the world’s a stage,
And all the men and women merely players;
They have their exits and their entrances;
And one man in his time plays many parts,
His acts being seven ages. At first the infant,
Mewling and puking in the nurse’s arms;
And then the whining school-boy, with his satchel
And shining morning face, creeping like snail
Unwillingly to school. And then the lover,
Sighing like furnace, with a woeful ballad
Made to his mistress’ eyebrow. Then a soldier,
Full of strange oaths, and bearded like the pard,
Jealous in honour, sudden and quick in quarrel,
Seeking the bubble reputation
Even in the cannon’s mouth. And then the justice,
In fair round belly with good capon lin’d,
With eyes severe and beard of formal cut,
Full of wise saws and modern instances;
And so he plays his part. The sixth age shifts
Into the lean and slipper’d pantaloon,
With spectacles on nose and pouch on side;
His youthful hose, well sav’d, a world too wide
For his shrunk shank; and his big manly voice,
Turning again toward childish treble, pipes
And whistles in his sound. Last scene of all,
That ends this strange eventful history,
Is second childishness and mere oblivion;
Sans teeth, sans eyes, sans taste, sans everything.
 
Shakespeare

On the blue sea

 

It keeps eternal whisperings around
Desolate shores, and with its mighty swell
Gluts twice ten thousand Caverns, till the spell
Of Hecate leaves them their old shadowy sound.
Often ’tis in such gentle temper found,
That scarcely will the very smallest shell
Be moved for days from where it sometime fell.
When last the winds of Heaven were unbound.
Oh, ye! who have your eyeballs vexed and tired,
Feast them upon the wideness of the Sea;
Oh ye! whose ears are dinned with uproar rude,
Or fed too much with cloying melody—
Sit ye near some old Cavern’s Mouth and brood,
Until ye start, as if the sea nymphs quired!

Keats

Bevándorló vagy kivándorló

 

bevándorló vagy kivándorló vagy?
ideküldtek, vagy a menekültek sorából vagy egy?
mindegy, a lényeg, hogy takarodnod kell
a határra mész, vagy a halálba érsz, az nekünk egyre megy
az élet szeretett téged, és ez valahogy éltetett
bádogváros a sivatag szélén: megvolt a jó helyed
elég volt a semmi is az életben levésre
megvoltál, és nem gondoltad, hogy ez talán kevéske
de menekülnöd kellett, és otthagynod a földet
ahol a nap táplált, és a vademberek az életedre törtek
Most itt vagy végre, az Ígéret Földjén
Hol tejjel-mézzel folyik a törvény
De Európában még több a gyilkos
Itt szögesdrót van, és a barakk nyirkos
a tenger kivetett téged, ahol partot ért
és rögtön készült rólad egy alapos kartoték
lélekvesztőn jöttél a karodban a gyermek
terelnek, mint az állatot, és gumibotokkal vernek
egy szavukat sem érted, most lerogyhatsz csupán
és sóvárogni kezdesz az otthoni gyilkos után
furcsának tűnik innen, ahol léleksivatag nő
az a semmi, az volt a minden. Itt az Írás nem érthető
mert arról prédikálnak, hogy neked itt nem lesz hely
bevándorolni tilos, megint kivándorló leszel
menekülnöd kell, és itt hagynod a földet
ahol a nap se süt, és könyörületből az életedre törtek
Itt jártál, az Ígéret Földjén
De itt is az önző téboly a törvény
Európában még több a gyilkos
A mosolyuk nyájas, a tenyerük nyirkos.
kivándorló vagy bevándorló vagy?
ideküldtek, vagy a menekültek sorából vagy egy?
mindegy, a lényeg, hogy partra ne szállj
egy szigetre mész, vagy a halálba érsz, az nekünk egyre megy.

Müller Péter Sziámi

 

 

 

 

The Rock and The Sea

I am the Rock, beguiling Sea!
I know thou art fair as fair can be,
With golden glitter and silver sheen,
And bosom of blue and garments of green.
Thou mayst pat my cheek with baby hands,
And lap my feet in diamond sands,
And play before me as children play;
But plead as thou wilt, I bar the way!
I am the Rock!

I am the Sea. The earth I sway;
Granite to me is potter’s clay;
Under the touch of my careless waves
It rises in turrets and sinks in caves;
The iron cliffs that edge the land
I grind to pebbles and sift to sand,
And beach-grass bloweth and children play
In what were the rocks of yesterday;
It is but a moment of sport to me—
I am the Sea!

Charlotte Perkins Gilman

Who ordered her murder

The ruler must bear a high moral character to win the respect and trust of the people, to ensure their happiness and prosperity and to provide a proper example. When the king does not observe the dhamma, state functionaries become corrupt, and when state functionaries are corrupt the people are caused much suffering. It is further believed that an unrighteous king brings down calamity on the land. The root of a nation’s misfortunes has to be sought in the moral failings of the government.

Suu Kyi, Aung San

Promised land

 

There are people there who care a little ’bout me
And they won’t let the poor boy down
Sure as you’re born, they bought me a silk suit
Put luggage in my hands,
And I woke up high over Albuquerque
On a jet to the promised land…
And let me make it to the telephone
Los Angeles give me Norfolk Virginia
Tidewater four ten O nine
Tell the folks back home this is the promised land callin’
And the poor boy’s on the line

Chuck Berry

Salt pans

 

A sóban kell valami szentnek lennie.
Könnyeinkben is, és a tengerben is jelen
van.

Csak vándorlok e partokon homok és tajték
között. Lábnyomaimat a hullámok
elmossák, s a szél tovafújja a tajtékot. De a
part és a tenger ottmarad Örökké.

Gibran

Great Wall

– A fal túloldalán, magasan az égen, izzik egy hatalmas égitest – kezdte beszédét a szónok -, amely bevilágítja a földet. Minden reggel fölkel, és este leáldozik. Fényével beragyogja a tájat, és meleg sugaraiban milliók fürödnek. Olyan különös növények élnek ott, amelyek virágokat nyitnak. A fényben színek harsognak, és az árnyék oly vékony, akár a cérnaszál. 
Mirmidó egészen összezavarodott. Fény, meleg színek meg ragyogás… Csupa ismeretlen fogalmak, amelyek még inkább nyitogatták a kíváncsiságát. Milyen nagyszerű lehet ott; egy másik világ kezdődik túlnan, amelyet elzár előle, amelytől megfosztja ez a fal. Ő és népe itt él az örök szürkeségben, az árnyékban… És ahogy a fölismerés ért benne, lázadni kezdett…

A fal túloldalán élő Szampónak sok hódolója akadt. Deli legények érkeztek a messzi kertek felől, és csodálatos egzotikus virágokat hoztak neki. Ablakában orchideák és hibiszkuszok tündököltek. Fejükkel keresték volna a fényt, amely nem sütött fölöttük, hiába fordultak körbe. A fal itt is árnyékot vetett a gazdag rétekre és kertekre…

– Nagy lány vagy már, Szampó, értelmes, tehát gondolkozzál. Ugyan mi lenne a falon túl? Semmi. A fal azért áll ott, mert határol bennünket. Mögötte vége ennek a rétnek és mezőnek. Úgy képzeld el, mint a tükrödet. Mit látsz, ha szemben állsz vele és belenézel? A saját arcodat és azt, ami mögötted van, nem pedig előtted. Ne kutasd hát, és ne nézd a falat. Fordulj hátra, és gyönyörködj a virágainkban. Nem boldog, ki reménytelenül keres, és sohasem talál. Légy megelégedve azzal, amit a sorstól kaptál…

… a fal állt, és a bágyadt félhomályban színtelen virágok nyíltak tovább. Mirmidó és Szampó nem adta föl. Amint tovább kutattak, egyszerre találták meg a kaput. Zaj nélkül kinyílt előttük, és átléptek a túloldalra. Az ajtó ezután végleg beomlott mögöttük, s a fal újra elválasztotta őket. Csalódottak voltak, hiszen odaát nem volt semmi. De legalább egy pillanatra találkoztak.

Szenti Tibor

Az út vége

Örökké városok, célok, életkorok és változások között haladsz, s ha megpihensz, nem pihensz biztosabban, sem tartósabban, mint a vándor, aki megtöttyed az útszéli almafa árnyékában egy félórára útközben. Tudjad ezt, mikor terveket szövögetsz. Utad értelme nem a cél, hanem a vándorlás. Nem helyzetekben élsz, hanem útközben.

Márai

Tudni a nem-tudást

 

Ahol megvalósul a teljes üresség,
ott a nyugalom tisztán megmarad,
minden növekszik a maga rendjén,
az örök áramlásban körbe-halad.
Minden virul, terem,
s a kezdethez visszatér szüntelen.
A kezdethez visszatérés: a béke.
A béke: az élet visszatérte.

Lao Ce

Popeye

Ki vagyok? Mi vagyok? Az vagyok, nincs rá ok, semmi ok, hogy higgyem azt, más vagyok én. Szörnyen izmos karom vállam, s bár félszemű vagyok csak, soha senkit meg nem sértek, s ki ilyet lát az vak, mert a szómat én állom, s nem hazudok soha, nem vagyok álnok, amíg ki nem nyúlok. Mi vagyok? Vagyok, aki vagyok, én az vagyok, ki vagyok, miért higgyem más vagyok én. Hogy mi vagyok én?! Egy piti bárka az élet vizén…

Popeye

Tengerélmény

Between the sundown and the sea
Love watched one hour of love with me;
Then down the all-golden water-ways
His feet flew after yesterday’s;
I saw them come and saw them flee
Between the sea-foam and the sea.
Between the sea-strand and the sea
Love fell on sleep, sleep fell on me;
The first star saw twain turn to one
Between the moonrise and the sun;
The next, that saw not love, saw me
Between the sea-banks and the sea.

Charles Algernon Swinburne

Tengermoraj

A whiter bone:
  the sea-voice
    in a multiple monody
crowding towards that end.
     It is as if
         the transparencies of sound
composing such whiteness
    disposed many layers
         with a sole movement
of the various surface,
    the depths, bottle-glass green
         the bed, swaying
like a fault in the atmosphere, each
    shift
        with its separate whisper, each whisper
a breath of that singleness
    that ‘moves together
        if it moves at all’,
and its movement is ceaseless,
    and to one end–
        the grinding
a whiter bone.

Charles Tomlinson

Port

A port is a delightful place of rest for a soul weary of life’s battles. The vastness of the sky, the mobile architecture of the clouds, the changing coloration of the sea, the twinkling of the lights, are a prism marvelously fit to amuse the eyes without ever tiring them. The slender shapes of the ships with their complicated rigging, to which the surge lends harmonious oscillations, serve to sustain within the soul the taste for rhythm and beauty. Also, and above all, for the man who no longer possesses either curiosity or ambition, there is a kind of mysterious and aristocratic pleasure in contemplating, while lying on the belvedere or resting his elbows on the jetty-head, all these movements of men who are leaving and men who are returning, of those who still have the strength to will, the desire to travel or to enrich themselves.

Baudelaire

Karnevál

Avult mondás, de szentigaz:
Egyszer minden szép elmúlik,
Nem lesznek farsangos murik,
Jogász-, mérnök-, megyebál
Ma úgyis csak vegetál.
Nem lesz bálelnök, bálanya,
Szerelmes bakfis, víg banya,
Nem lesz farsangos báli róka,
Értéket veszít a paróka…

Ady

Mystic

A lejtő hajlatán a forgó angyalok gyapjúköntöse lebben, az acél- és smaragdfüvek közt.
Lángrétek ágaskodnak, egész a dombtetőig. Balról a sziklahát televényét öldöklések és háborúk gyalázták, és vészes lármák szövik rajta ívüket. A jobb felőli szirt mögött a napkelet s a friss jövő határai.
És míg a kép szegélye fenn tengeri kagylók s emberi éjek kavargó és gomolygó lüktetése, a csillagoknak és az égnek és mind a többinek virágos bája leereszkedik a lejtővel szemközt, mint egy kosár – átellenben velünk s alant a szakadék kék lesz tőle és kivirágzik.

Rimbaud – Rónay

White rocks

 

És úgy bosszantanak azok
A savanyú vénemberek,
Kik képtelenek megérteni
Ezt a nemzedéket, amely
Túl van tudáson és időn,
Fuldoklik szeméthegy alatt,
Melyet fejére zuhintanak
A magunkfajta okosok,
Bankárok és sajtóguruk,
Így ő a kispolgár rendezett,
Kiglancolt falain üzen,
Hogy nincsen rendben semmi sem,
Esélytelen a szeretet,
Mechanika a szerelem,
És üvölteni kellene,
De az üvöltés szabadalom,
Százalékot fizetsz utána
Egy multinak, melynek a világban
Mindenhol van telephelye.

Lackfi