Szerző: Fekete Attila

Apa és fia

Állat- és emberlélektani szempontból rendkívül tanulságos, sőt olykor mulatságos is gazda és kutya összehangolódásának tanulmányozása. Érdekes megállapításokra juthatunk már a kutya kiválasztását illetően is, de még inkább a kapcsolatok későbbi fejlődése során. A boldog együttlétet – akárcsak az embereknél – itt is éppen a legélesebb ellentétek – és a legnagyobb hasonlóságok eredményezik. Ahogyan idős házaspároknál gyakran találunk olyan vonásokat, melyeknek alapján férjet és feleséget szinte testvéreknek gondolnánk, ugyanúgy tűnnek fel az évek múlásával megindító s egyben komikus hasonlóságok gazda és kutya viselkedésében is.

Konrad Lorenz

Temetői tavasz

 

Honnan is ismerem én e bús temetői tavaszt már?
Gyermek voltam… rég… Laktam a méla falun…
Oly gyönyörű szép volt, hogy minden olyan szomorú volt:
vittem friss koszorút, jártam az ó temetőt.
Óh, gyönyörű szomorúságom, szomorú gyönyörűség!
gyermeki gyémántkönny! Óh, temetői tavasz!
Mellettem gyászfűz és szépszemű fekete néni…
Élni kívánt a holt, halni kívánt, aki élt…

Babits

Szelídítés

 

kíméletlenül eljutni a titkok legmélyéig
megszelídíteni a szervest a szervetlent
megszelídíteni az ismeretlent
megzabolázni vágyainkat s nem feladni
nem feledni
harcolni kell ez a végzetünk
szelídítsük meg tárgyainkat szelídítsük
meg testünket

Sziveri jános: Szelídítés 

Szereplők:
Repülő emberke – Pápai Dávid
Kisróka – Nagy Éva
Dühödt férfi – Petrók Benedek

Dalnok:
Prokop Attila

Látvány és rendezés:
Formanek Csaba

Zugligeti zugok

 

Könnyű emlékek, hová tüntetek?
Nehéz a szívem, majdnem zokogok.
Már nem élhetek meg nélkületek,
már nem fog kézen, amit megfogok.
Egy kis játékot én is érdemelnék –
libbenjetek elő, ti gyönge pillék!
Emlékek, kicsi ólomkatonák,
kikért annyira sóvárogtam én
s akiknek egyengettem szuronyát –
törökök, búrok, gyüljetek körém!
Kis ágyúk, ti is álljatok föl rendben!
Nehéz a szívem. Védjetek meg engem!

J. A.

Edd! Konferencia

 

Abszurd táplálkozás-komédia az S8 pincében
„Kérem, itt vér folyik a színpadon!”

Nyuszi-Vega Kriszti, jó bőrben levő nőstény – Lóránt Krisztina
Farkas-Paleo György, hím állat – Csák György

Vetített rajzok: Navja
Agyonpüfölt nyuszifigura: Bagoly Mari

Írta: Polgár Emese, Csák György

Rémmacska

… eléggé úgy viselkedsz, mintha a dologtalan ősapádat Tutanhamonnal együtt balzsamozták volna be! Ezt Szőri szokta mondani, ha valamit rettenetesen elbaszok, de szerinte nem tanúsítok kellő bűnbánatot. Magam részéről mélységes meggyőződésem, hogy valami rég halott fáraó ölmacskájának egyenes ági leszármazottja vagyok.

Simon Tamás

Holdvilág

Hazamegy. Megint megkísérli azt, ami tizenöt éven át nem sikerült: konformizálódni. Talán most sikerül. Ez a sorsa. Megadja magát. A tények erősebbek voltak nála. Megszökni nem lehet. Mindig ők az erősebbek, az apák, a Zoltánok, a vállalatok, az emberek. Apja elaludt, és Mihály kibámult az ablakon, a hold fényében próbálta kivenni a toszkán hegyek körvonalait. Életben kell maradni. Élni fog ő is, mint a patkányok a romok közt. De mégis élni. És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami.

Szerb Antal

Ady él!

 

Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre,
Új arcok, új szemek kacagnak az égre.
Új szelek nyögetik az ős, magyar fákat,
Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat.
Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig,
Vagy ez a mi hitünk valóságra válik.
Új lángok, új hitek, új kohók, új szentek,
Vagy vagytok, vagy ismét semmi ködbe mentek.
Vagy láng csap az ódon, vad vármegye-házra,
Vagy itt ül a lelkünk tovább leigázva.
Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek,
Vagy marad régiben a bús, magyar élet.

Ady

Templom-alapító

Fekete, magas hegyfokon
Az oktalan Szomorúságnak
Tiszteletére
Épülne az én templomom.
Ott összegyűlne az én népem
S nyögve, kacagva
Vörös terítős Szent-Mihály lova
Körül, oltár körül
Szomorúak gyülekezetében
Állnék én, templom-alapító.
Jajaink: az orgona-sípok,
Tömjénünk: az álmok,
Imánk: legyen örökké
Áldott,
Aki nem tudja, miért szomjas,
Aki nem tudja, hogy mi fáj,
Mindenki, ki korona nélkül
Is király

Ady

Elhidegülés

Most elhagyhatnánk egymást,
most beláthatnánk,
hogy összetartozásunk eredménytelen volt,
hogy – bár a szomjúságtól cserepes szánk,
hogy – bár a szikkadtságtól pattognak csontjaink,
s az arcunk árkain s lepedőnk ráncain
és széthasadt mezítlen testeink karsztvidékén
a vedlő kígyók lázát szomjazzuk,
a vedlő kígyók lázáért vacogunk,
nem a felbukkanó forrást kívánjuk,

Petri

Itt van már a tél

Siess, siess, közeledik már
eső és szél, fagy és hideg,
magad leszel, ha itt a tél,
s ha szólanál is, nincs kinek!…
Csupasz a föld, hideg az égbolt,
a föld halott, az ég halott.
Nagy csendesség szállt a világra,
hosszú éjek és rövid nappalok.
Fáradtak a falevelek,
hullanak a falevelek,
sötéten vándorol a szél,
közel van, itt van már a tél!

Pilinszky

Jövendő

voltak álmaid,
voltak barátaid,
akartál valamit,
volt részed jóban, rosszban,
éreztél örömöt, fájdalmat,
megtapasztaltad az emberi állhatatlanságot,
eltemetted anyádat, apádat,
a halált kivéve minden megesett már veled –
éltél, mit akarsz még?

Oravecz Imre

Éjféli eső

 

Az éjféli eső a láthatlan egekből
Most búsan lezuhan, s a csendes éjszakát
Vak zajjal veri fel, mint magas emeletről
Az éjféli öngyilkos ha leveti magát.
Jaj, aki most nem alszik, s e sötét, furcsa percben
Gondjai közt motoz, mint a gyufásdobozban,
S a gyújtó sárga fénye szemét fájdítva sercen
S a gondok sápadt fénye szemében fájva lobban…

Ó, most, aki borús, aki bánata ében 
Őrtornyából leszállna, s álom gyepére dőlne, 
E roppant éjszaka fekete köpenyében 
Hová temesse arcát, mely rejtett, lágy redőbe? 
Avagy hová bolyongjon? Vagy csendesen megülve, 
Elszálló tűnődését, e bús perctől eloldott 
Kalandos, kósza bárkát milyen tavakra küldje: 
Jövőbe, múltba tán? ó, hol lehetne boldog?

 


Tóth Árpád

Karácsony

De jó volna ünnepelni
Oda haza.
De jó volna tiszta szívből
– Úgy mint régen –
Fohászkodni,
De jó volna megnyugodni.
De jó volna mindent, mindent,
Elfeledni,
De jó volna játszadozó
Gyermek lenni.
Igaz hittel, gyermek szívvel
A világgal
Kibékülni,
Szeretetben üdvözülni.

Ady

Versengés

Annak, hogy a játék örök, s valódi értelmezésében a szép versengés nem elválaszt, hanem egyesít, összeköt. A játék egyik legszebb emberi adottságunk, s épp öreg Európánk tudja ezt a legjobban. Minél szebb egy nép játéka, annál mélyebb önismeretre vall.

Pilinszky