Que la que a mí me ronda
Sigo mordiendo manzanas amargas
Pero el futuro es cada vez más breve
Y la resaca, larga
Árnyak közt árny vagyok, ki egyszer már ivott a
Vízből, mit ád a föld, de nem csitult a szomja,
S az élők álmait zavarva, visszatér
Az út rögeire, s élő vizet remél.
Mint első, tört hajó az óceán öléből,
Mint áldozóedény a kurgánsíri éjből,
A lépcső legmagasb fokára úgy jutok,
Hol élő árnyad áll, s árnyamra várni fog.
S ha ez csak ámítás, mesebeszéd, hazugság,
S ha már nem emberarc, de gipszálarc mered ránk
Némán a föld alól, és kövekből rakott
Szempárja könnytelen, s tekintete halott?…
Tarkovszkij
… egy kapcsolat, egy nemi élet, egy élet megítélése ne azon múljon, mit hova tesz az illető, hanem hogy tud-e szeretni, hűséges-e, támasz-e a bajban. E téren a melegeket se kell más mércével mérni, mint a többi embert: van köztük ilyen is, olyan is.
Az azonban nem biztos, hogy ami természetellenes, az erkölcstelen is. Az emberi civilizáció rengeteg „természetellenes” dolgot tartalmaz. Például megfőzzük az élelmiszert, és nem nyersen fogyasztjuk. A főemlősöknél (az ember is az) a monogámia is természetellenes, tehát hogy egy hím egyidejűleg csak egy nősténnyel tartson fenn kapcsolatot…
Nádasdy Ádám
„…időkön és tereken ugrálok át,
szebb világokat keresgélek,
a létezők legjobbikát,
ez a mániám,
ambícióm és agresszióm és görcsöm,
észrevették már, hogy egyre kevesebb az ember a földön?,
én egyáltalán nem vagyok emberek közé való,
ezt mondják,
tőlem az embereket félteni kell, …”
Likvidátor – a felszámoló
Felolvasó színház Formanek Csaba – az Örkény István drámaírói ösztöndíj díjazottja – készülő darabjából az Új Alkotóműhely Egyesület tiszakécskei művésztelepén.
Író, rendező: Formanek Csaba
Játsszák: Babinchak Atanaz, Formanek Csaba, Hakstol Sára, Pusztai Luca
Festmény: Debreczeni Imre
Szobrok: Németh Csaba, Retkes Máté
El administrador le entregó la correspondencia. Metió el resto en el saco y lo volvió a cerrar. El médico se dispuso a leer dos cartas personales. Pero antes de romper los sobres miró al coronel. Luego miró al administrador. -¿Nada para el coronel? El coronel sintió el terror. El administrador se echó el saco al hombro, bajó el andén y respondió sin volver la cabeza: -El coronel no tiene quien le escriba.
Márquez
Ohó, álljunk csak meg. Hiszen ha nem vagyok őrült, akkor az, hogy őrültnek hiszem magam, akkor ez egy hibás eszme, egy rögeszme.
– Így van!
– De hiszen akkor nekem rögeszmém van, hiszen akkor én őrült vagyok.
– Hát persze. Ha rögeszméje van, akkor őrült.
– Tehát őrült vagyok?
– Miután rögeszméje van, nyilván az.
– Ohó álljunk csak meg. Ön azt mondja, a rögeszmém, hogy őrült vagyok. De hiszen tényleg az vagyok, az imént mondta. De hiszen akkor ez nem rögeszme, akkor az egy logikus gondolat. Tehát nincs rögeszmém. Tehát mégse vagyok őrült. Tehát csak rögeszme, hogy őrült vagyok, tehát rögeszmém van, tehát őrült vagyok, tehát igazam van, tehát nem vagyok őrült. Mégiscsak gyönyörű dolog a tudomány!
– A leggyönyörűbb, kollega úr! De legalább annyira kell érteni, mint mi ketten.
Karinthy Frigyes
A falon függő fotók Varga Tamás Jakes című sorozatának kiállított darabjai.
Állat- és emberlélektani szempontból rendkívül tanulságos, sőt olykor mulatságos is gazda és kutya összehangolódásának tanulmányozása. Érdekes megállapításokra juthatunk már a kutya kiválasztását illetően is, de még inkább a kapcsolatok későbbi fejlődése során. A boldog együttlétet – akárcsak az embereknél – itt is éppen a legélesebb ellentétek – és a legnagyobb hasonlóságok eredményezik. Ahogyan idős házaspároknál gyakran találunk olyan vonásokat, melyeknek alapján férjet és feleséget szinte testvéreknek gondolnánk, ugyanúgy tűnnek fel az évek múlásával megindító s egyben komikus hasonlóságok gazda és kutya viselkedésében is.
Konrad Lorenz
Honnan is ismerem én e bús temetői tavaszt már?
Gyermek voltam… rég… Laktam a méla falun…
Oly gyönyörű szép volt, hogy minden olyan szomorú volt:
vittem friss koszorút, jártam az ó temetőt.
Óh, gyönyörű szomorúságom, szomorú gyönyörűség!
gyermeki gyémántkönny! Óh, temetői tavasz!
Mellettem gyászfűz és szépszemű fekete néni…
Élni kívánt a holt, halni kívánt, aki élt…
Babits
kíméletlenül eljutni a titkok legmélyéig
megszelídíteni a szervest a szervetlent
megszelídíteni az ismeretlent
megzabolázni vágyainkat s nem feladni
nem feledni
harcolni kell ez a végzetünk
szelídítsük meg tárgyainkat szelídítsük
meg testünket
Sziveri jános: Szelídítés
Szereplők:
Repülő emberke – Pápai Dávid
Kisróka – Nagy Éva
Dühödt férfi – Petrók Benedek
Dalnok:
Prokop Attila
Látvány és rendezés:
Formanek Csaba
Könnyű emlékek, hová tüntetek?
Nehéz a szívem, majdnem zokogok.
Már nem élhetek meg nélkületek,
már nem fog kézen, amit megfogok.
Egy kis játékot én is érdemelnék –
libbenjetek elő, ti gyönge pillék!
Emlékek, kicsi ólomkatonák,
kikért annyira sóvárogtam én
s akiknek egyengettem szuronyát –
törökök, búrok, gyüljetek körém!
Kis ágyúk, ti is álljatok föl rendben!
Nehéz a szívem. Védjetek meg engem!
J. A.
… eléggé úgy viselkedsz, mintha a dologtalan ősapádat Tutanhamonnal együtt balzsamozták volna be! Ezt Szőri szokta mondani, ha valamit rettenetesen elbaszok, de szerinte nem tanúsítok kellő bűnbánatot. Magam részéről mélységes meggyőződésem, hogy valami rég halott fáraó ölmacskájának egyenes ági leszármazottja vagyok.
Simon Tamás
Hazamegy. Megint megkísérli azt, ami tizenöt éven át nem sikerült: konformizálódni. Talán most sikerül. Ez a sorsa. Megadja magát. A tények erősebbek voltak nála. Megszökni nem lehet. Mindig ők az erősebbek, az apák, a Zoltánok, a vállalatok, az emberek. Apja elaludt, és Mihály kibámult az ablakon, a hold fényében próbálta kivenni a toszkán hegyek körvonalait. Életben kell maradni. Élni fog ő is, mint a patkányok a romok közt. De mégis élni. És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami.
Szerb Antal
Másképpen lesz holnap, másképpen lesz végre,
Új arcok, új szemek kacagnak az égre.
Új szelek nyögetik az ős, magyar fákat,
Várjuk már, várjuk az új magyar csodákat.
Vagy bolondok vagyunk s elveszünk egy szálig,
Vagy ez a mi hitünk valóságra válik.
Új lángok, új hitek, új kohók, új szentek,
Vagy vagytok, vagy ismét semmi ködbe mentek.
Vagy láng csap az ódon, vad vármegye-házra,
Vagy itt ül a lelkünk tovább leigázva.
Vagy lesz új értelmük a magyar igéknek,
Vagy marad régiben a bús, magyar élet.
Ady
Fekete, magas hegyfokon
Az oktalan Szomorúságnak
Tiszteletére
Épülne az én templomom.
Ott összegyűlne az én népem
S nyögve, kacagva
Vörös terítős Szent-Mihály lova
Körül, oltár körül
Szomorúak gyülekezetében
Állnék én, templom-alapító.
Jajaink: az orgona-sípok,
Tömjénünk: az álmok,
Imánk: legyen örökké
Áldott,
Aki nem tudja, miért szomjas,
Aki nem tudja, hogy mi fáj,
Mindenki, ki korona nélkül
Is király
Ady
Most elhagyhatnánk egymást,
most beláthatnánk,
hogy összetartozásunk eredménytelen volt,
hogy – bár a szomjúságtól cserepes szánk,
hogy – bár a szikkadtságtól pattognak csontjaink,
s az arcunk árkain s lepedőnk ráncain
és széthasadt mezítlen testeink karsztvidékén
a vedlő kígyók lázát szomjazzuk,
a vedlő kígyók lázáért vacogunk,
nem a felbukkanó forrást kívánjuk,
Petri