Fattila Fekete Attila Fotóblog
köznapi képek kavalkádja – a képek csak írásos engedélyemmel használhatók fel!
Á. ma reggel elfelejtette bevetetni vele az Anticolt. És tegnap is. Óvatosan latolgatta a gondolatot: „Csak egyetlen üveg bort. Nem közértben kaphatót, amely vegyszerekkel és vízzel kevert alkohol, hanem »tájjellegű« bort.” (A megfelelő borozó már nyitva volt, és kb. hat-hét perc járásnyira esett a lakásától.) Összefutott a szájában a nyál, könyökére támaszkodott az íróasztalán, és cigarettára gyújtott. Ugyanakkor egész teste libabőrös lett a rémülettől, hogy megint inni kezd; elriasztandó a kísértést, megpróbált visszaemlékezni a szédülésére és a tizenkét órás zuhanásra. Ha ma inna is egy keveset, alkudozott magával, holnap semmiképpen nem tölt rá, és beveszi az Anticolt. Akkor nem lesz szédülés és zuhanás.
Hajnóczy
Mint egy alélt vándor, midőn fele utján
Csüggeteg szemmel néz hátra, majd előre:
Mielőtt e rögös pályát tovább futnám:
Hadd nézzek a multra, nézzek a jövőre.
De kopár, sivatag jövőm láthatára:
Mért fussak felé, ha nem igér enyhűlést!
Megtompult kebellel, szemeim bezárva,
Óhajtom magamra a megsemmisűlést.
Arany János
Zúgva száll mint a győzelmi zászló, hősivé lett a sok büszke év, hosszú évek tüzében parázsló hős utadra napunk visszanéz. Örökkön győz e had, legendák hőse vagy, nagy múltad emléke tündököl le ránk, kit népünk úgy szeret, nagy hősi hadsereg, rajongva így köszönt Szovjet Hazánk, rajongva így köszönt Szovjet Hazánk!
Alszik a vén, kiszolgált zongora.
Megkopott, vedlett billentyűi sárgák,
unott pókok lakják és bús bogárkák,
redves fáján évtizedek pora.
Elmúlt az áldott, szép zene kora.
Feltámadását mindhiába várja.
Más ritmustól döng vad fiúk gitárja.
Alszik a vén, elárvult zongora,
álmodik – és álmában boldog újra:
lehangolt húrja megfeszül, a lomha
billentyükön egy lány tíz karcsu ujja
futkározik, s az elámult szobán át
az idegen világba csengve-bongva
áradnak régi, álmatag szonáták.
Jánosházy György
Ezen az elhangolt, rossz zongorán
játszottál másképpen is hajdanán.
Feketét másképpen váltotta a fehér,
a hajnalt nem féltük így, hogy ideér
Sétálj, sétálj az ujjaddal ! Fekete, fehér.
Tétovázz csak, míg a hajnal fehér színben ideér!
Sétálj végig az ujjaddal ! Fekete, fehér.
Játszd el azt, hogy …
Játszd el azt, hogy …
Bereményi-Dés-Udvaros
A falon, az ágakon, a földön és a fákon, a lengedező indákon és kacsokon eláradt mindenfelé a tündéri apró kis levelekből összeszőtt zöld fátyol és a pázsiton, a buja fűben, a fák alatt és a lugasok kőedényeiben, itt-ott-am ott, mindenütt nyiladozott lengedezett a tömérdek arany- meg bíbor-, meg fehérszínű virág, fej ük fölött a fák m utogatták rózsás és fehér bimbóikat, a levegő telve volt röpkedő pillékkel, édes madárfüttyel, meg zümmögéssel, meg illattal, százféle illattal. A nap pedig úgy öntötte rájuk meleg sugárözönét, mintha szerető kéz simogatná arcukat.
Burnett
…egyiket is, másikat is a maga teljességében kell megízlelnünk, a maga tisztaságában, anélkül hogy megpróbálnánk vegyíteni őket. Az örömmel: lelkünkbe hatol be a világ szépsége. A fájdalommal: a testünkbe…. Testünknek minden iskolát ki kell járnia. A testi érzékenység szintjén egyedül a fájdalom teremthet kapcsolatot azzal a szükségszerűséggel, mely a világ rendjét alkotja; mivel az öröm nem foglalja magában a szükségszerűség élményét.
Simone Weil
Kiállításmegnyitó K11:
Art WALL 101 Posters Exhibition
Vasvári László Sándor
Ez az ősi szorongás,
ez a szorongás, amit századok óta magamban hordozok,
könnyekben és szertelen képzeletekben,
rémület nélküli lázálom-sorozatban,
értelem nélkül egyszerre kitörő nagy felindulásokban
kicsordul a pohárból.
Kicsordul.
Nem tudom, mihez tartsam magam ebben az életben,
ezzel a rosszulléttel, amely lelkemre ráncokat vés!
Ha legalább megbolondulhatnék igazán!
De nem: csak ez a kettő közti,
ez a majdnem,
ez a meglehet…
Ez.
Pessoa – Somlyó
Egy régi történet szerint egy szegény özvegyasszony túl szegény volt ahhoz, hogy a gyermekeivel fát díszítsenek. Reggelre azonban a pókok csillogó hálóval szőtték be a fenyőjüket, ami másnap a napsütésben ragyogni kezdett és onnantól a szegény család sorsa jóra is fordult, hiszen a pók szerencsét is hoz…
„Istenem – gondolta -, milyen megerőltető foglalkozást is választottam! Napról napra. Az üzleti izgalmak sokkal nagyobbak, mint odahaza a voltaképpeni üzletben, s ráadásul az utazással járó sok kínlódás, a gond a vonatcsatlakozások miatt, a rendszertelen, rossz étkezés, az örökké változó emberi kapcsolatok, amelyek soha meg nem állapodnak, soha szívélyessé nem válnak. Az ördög vigye el az egészet!”
Amikor egy reggel Gregor Samsa nyugtalan álmából felébredt, szörnyű féreggé változva találta magát ágyában. Páncélszerűen kemény hátán feküdt, és ha kissé fölemelte a fejét, meglátta domború, barna, ív alakú, kemény szelvényekkel ízelt hasát, amelyen alig maradt már meg végleg lecsúszni készülő paplana. Számtalan, testének egyéb méreteihez képest siralmasan vékony lába tehetetlenül kapálódzott szeme előtt.
Kafka
Minden lélekben van egy kis szivárvány,
Kis csapóhíd, amelyet lebocsát,
Hogy egy más lélek átjöhessen rajta,
De a szivárvány mindíg egy marad
S színei meg nem fakuló csodák.
Örökifjan és egyformán lebeg,
Halványan, mint egy álom
És testetlenül, mint egy lehelet.
Mint a művészet az élet felett.
Reményik
Nem tetszik, hogy mind a 7 nap
szomorú nem csak a Vasárnap
Nem tetszik, hogy a nevemben
hülyeséget csinálnak.
Nem tetszik, nem tetszik,
nem tetszik, a rendszer.
Nem tetszik, nem tetszik,
nem tetszik, ez az egész.
Az tetszik ha tüntetésre nincs szükség, mert nincs miért
Az tetszik ha élvezem Veletek együtt az életem
Az tetszik ha elmúlik belőlünk a félelem.
Milyen lesz az a visszaröpülés,
amiről csak hasonlatok beszélnek,
olyanfélék, hogy oltár, szentély,
kézfogás, visszatérés, ölelés,
fűben, fák alatt megterített asztal,
hol nincs első és nincs utolsó vendég,
végül is milyen lesz, milyen lesz
e nyitott szárnyú emelkedő zuhanás,
visszahullás a fókusz lángoló
közös fészkébe? – nem tudom,
és mégis, hogyha valamit tudok,
hát ezt tudom, e forró folyosót,
e nyílegyenes labirintust, melyben
mind tömöttebb és mind tömöttebb
és egyre szabadabb a tény, hogy röpülünk.
Pilinszky
