Szerző: Fekete Attila

Hajnali részegség

Szájtátva álltam
s a boldogságtól föl-fölkiabáltam,
az égbe bál van, minden este bál van
és fölvilágolt mély értelme ennek
a régi, nagy titoknak, hogy a mennynek
tündérei hajnalba hazamennek
fényes körútjain a végtelennek.
Virradtig
maradtam így és csak bámultam addig.
Egyszerre szóltam: hát te mit kerestél
ezen a földön, mily silány regéket,
miféle ringyók rabságába estél,
mily kézirat volt fontosabb tenéked,
hogy annyi nyár múlt, annyi sok deres tél
és annyi rest éj
s csak most tünik szemedbe ez az estély?

Kosztolányi

Piac

Hadd mondjalak el, te piac,
piac te, kit megvet az ünnepi szónok
s a nyavalyás költő,
mily szép vagy a fényben, milyen diadalmas.
Lüktetve zsibongasz. Az élet ütemére
pezsgesz előttem,
roppant-teli szaggal, a túró, a tejföl
savanykás szagával, a sajtok kövérlő,
sárga illatával,
vanília ízzel, bűzzel és szeméttel,
gyermeki forgók papír-viharával,
vartyogva a vidám
kofák kacajától.

Kosztolányi

Fekete kövek

Csak a viharzó szomorúság maradt.
Holt férget hiába csókol március,
engem is hiába glóriáz a nap
s ma már ajkam is hiába csókolják.
Valahol itt van közel a pokol,
lángjai lobognak láthatatlanul.
És fel-felsírnak a kemény kövek
imbolygó, nesztelen lábam alatt.

Dsida

Szimbiózis

Egy este az öreg indián mesélni kezdett az unokájának arról a csatáról, ami minden emberben zajlik.
Azt mondta: „Fiam, a csata két farkas között zajlik, akik mindannyiunkban ott lakoznak.
Egyikük a düh, irigység, féltékenység, kapzsiság, erőszak, hazugság, felsőbbrendűség.
Másikuk az öröm, szeretet, nyugalom, alázat, kedvesség, nagylelkűség, együttérzés .”
Az unoka elgondolkozott egy pillanatra, majd megkérdezte nagyapját: „És melyik farkas győz?”
Az öreg indián mosolyogva válaszolt: Az, amelyiket eteted.

Megyek utánad

Az apja el akarta magyarázni neki, hogyan kell udvarolni. Daru nem mehetett sehová, ott kellett ülnie az asztalnál, a konyhában, a füstben. Az udvarlás mindennél fontosabb dolog. Érti? Mindennél fontosabb. A nők tesznek valamilyenné, mondta Daru apja és kifújta a füstöt.

Grecsó

Fényösvény

 

Előttünk már hamvassá vált az út,
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.

Tóth Árpád

Tablao

No me recuerdes el mar,
que la pena negra, brota
en las tierras de aceituna
bajo el rumor de las hojas.
¡Soledad, qué pena tienes!
¡Qué pena tan lastimosa!
Lloras zumo de limón
agrio de espera y de boca.

Lorca

Antik ívek

 

selyemdagály duzzad pazar gomolyba,
amerre nézel, hűvös, büszke pompa,
nyujtózkodó, komoly díszbútorok.
Az árny ragyog a gyémánt-könyütől,
bámul a sok sötétszemű, nagy ablak,
az antik ívek biztosan szaladnak,

Kosztolányi

Calle Melancolía

Quiero mudarme hace años al barrio de la alegría.
Pero siempre que lo intento ha salido ya el tranvía
y en la escalera me siento a silbar mi melodía.
Como quien viaja a bordo de un barco enloquecido,
que viene de la noche y va a ninguna parte,
así mis pies descienden la cuesta del olvido,
fatigados de tanto andar sin encontrarte.

J. Sabina

Mobilitás


Gyalog szerettem volna jönni
át a szorgalmas földeken,
mindenkinek által kiáltani,
mezsgyén átlépni, kezetrázni:
„Na és a munka, hogy megyen?”
Gyalog menni az utcán végig,
előre köszöngetni ott.
Tornácokon üldögélni, mint régen,
hogy mindenki arcomba nézzen,
s mondják: -„Semmit se változott!”

Váci Mihály

Repedés

És akkor jő egy váratlan lökés.
A büszke homlokzat végighasad.
Valahol lenn, megnyílt egy mély pokol,
Valahol lenn, mélyen az Ész alatt.
És a repedés tágul, egyre tágul,
A meghasonlott lélek látja ezt,
Látja – és tompán önmagába bámul.

Reményik

Nyárutó


Egy kőre dől, s már-már aludni vágyna
álomtalan álmot egy régi ágyba,
de nincsen út, mely arra vinne már,
szivében kínok és fájdalmak üszke,
s még hallja, amint fujja-fujja büszke
aranykürtjét a nyár, a messze nyár.

Kosztolányi

Boldogtalan

Ha valaki rosszul érzi magát, azért van így, mert nem jó számára a környezete. Ha találok egy halat a magas fűben, nem antidepresszánst adok neki, nem terápiára küldöm, hanem rohanok vele vízhez, ahol újra boldog lesz. Manapság mindenki azt javasolja: dolgozz magadon és újra boldog leszel. Szerintem a környezeten kell dolgozni, olyat teremteni, amiben boldogok lehetünk. Dolgozhatunk magunkon akármennyit, ha rossz a környezet, amiben élünk. Dolgozhat magán akármennyit a jegesmedve is az állatkertben, soha nem lesz boldog.

Feldmár

Merenyei hangulatok

Mi a hűség, mit várunk attól, akit szeretünk?… Nem valamilyen rettenetes önzés a hűség, önzés és hiúság, mint az emberi dolgok és igények többsége az életben? Mikor hűséget követelünk, akarjuk-e, hogy a másik boldog legyen? S ha a hűség finom rabságában nem lehet boldog, szeretjük-e azt, akitől hűséget követelünk? S ha nem úgy szeretjük a másikat, hogy boldoggá tesszük, van-e jogunk követelni valamit, hűséget vagy áldozatot? …a féltés, a csalódottság, a hiúság iszonyatos erővel tudnak fájdalmat szerezni. De ez elmúlik… érthetetlenül múlik el, nem egyik napról a másikra, nem, még évek sem engesztelik meg ezt a haragot – s a végén mégis elmúlik, pontosan úgy, mint az élet. A magányban mindent megismer az ember, s nem fél többé semmitől. 

Márai