Szerző: Fekete Attila

 

füstöl az út gyászkandeláberekkel,
     és holt magány kong árva tereken.
Ilyen magányt nem látott soha ember,
     ez a magány csak énvelem rokon.
Gázlámpasor virraszt kihalt utaknál,
az éj mellett ravatalgyertya barnál,

Kosztolányi

 

Élünk – ez így jó
Eszünk, ha éhezünk
Előttünk a jövő
Álmokra nincs már idő 

Z’ Zi Labor

 

Engem fájó kötelek fognak még s tart itt lenn rossz burok,
Megbúvok benne, hátrálok benne, gyáván meglapulok.
De élő fájdalom, mint tojásának héját a madár,
Kaparja ezt a burkot és szállna-szállna már!

Illyés Gyula

 

Mert ne gondold hogy annyi vagy amennyi látszol magadnak,
mert mint látásodból kinőtt szemed és homlokod, úgy nagyobb
részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod
tükörében magadat,
és nem sejted hogy véletleneid belőled fakadnak,
és nem tudod hogy messze Napokban tennen erőd
ráng és a planéták félrehajlítják pályád előtt
az adamant rudakat.

Babits

 

Ami nem lehet a tiéd, mindig az kell,
neked ez a kereszted, a sorsod, ami hajt,
de ha megkaptad, már nem érdekel,
ott rohad a szemétdombon majd.

Depresszió

 

Kiszivattyúzták az üvegburát,
a lelkemet.
Nincs benne hang, csak meredt szemű ősz.
Csend és homály.
A hullt levelek ágya mély, puha,
selymes halom,
de nem zörög turkáló láb nyomán,
nem is zizeg.
A varjú se csárog a jegenyén,
csak tátogat.
Halálos-némán teljesedik el
a rendelés:
Aki elfáradt, nincs kinek köszönjön,
aludni megy.

Dsida

 

Duo-trio-quatro – L1 Egyesület a Pozsonyi Pikniken

[Not a valid template]

Koncepció: Ladjánszki Márta
Szaxofon: Fekete Géza
Előadja: Nagy Csilla, Kovács Noémi, Ladjánszki Márta, Fekete Géza

 

 

Völgyvándor a Bakelitben

[Not a valid template]

A költő: Weiner Sennyey Tibor
A színészek: Ilyés Lénárd és Móga Piroska
A zenész: A. D. Lukacs
A képzőművész: Szabó Kristóf

 

Majd eljön értem a halott,
ki szült, ki dajkált énekelve.
És elmulik szivem szerelme.
A hűség is eloldalog.
A csöndbe térnek a dalok,
kitágul, mint az űr, az elme.
Kitetszik, hogy üres dolog
s mint világ visszája, bolyog
bennem a lélek, a lét türelme.
Széthull a testem, mint a kelme,
mit összerágtak a molyok.
S majd összeszedi a halott,
ki élt, ki dajkált énekelve.

J. A.

 

Az meglett ember, akinek
szívében nincs se anyja, apja,
ki tudja, hogy az életet
halálra ráadásul kapja
s mint talált tárgyat visszaadja
bármikor – ezért őrzi meg,
ki nem istene és nem papja
se magának, sem senkinek.

J.A.

 

Most már elég, ne szépítgesd, te gyáva,
nem szégyen ez, vallj – úgyis vége van –
boldog akartál lenni és hiába,
hát légy, mi vagy: végképp boldogtalan, 

Kosztolányi

 

Anyám mondta: Házasodj meg, fiam
az élet akkor élet, ha mások annak tartják,
a boltos akkor, ha pénzt adsz neki,
az asszony amikor hazatérsz hozzá,
az utca ha fáradtan vándorolsz,
a kocsmafüst mikor asztalra dülsz,
a sírás ha hang nélkül fojtogat,
s a föld akkor, amikor belefekszel –
Ezek voltak anyám szavai.

Ladányi

 

És titkold el, mikor neked is fáj,
és főleg ne sokat filozofálj.

LGT

 

Öreg kút az utca szádán,
öreg asszony ül a káván.
Mint a botja, olyan görbe,
beleréved a vödörbe.

Nézi magát, motyog, motyog.
Mosolyt próbál – be nagy dolog! -,
de a mosoly nem sikerül,
abbahagyja kedvetlenül. 

Kányádi

 

A miniszter beszél: – Míg én állok e poszton,
franciák, semmi baj! – S a baljós horizonton,
vérszínű, lomha és zilált felhők alatt,
vad rémképek között talán már ott halad
a Meduza sötét tutaja, ködbe veszve,
pokloktól hajtva és a haláltól vezetve!

Victor Hugo – Kálnoky László

 

 

 

Ó lélek, lélek, mivé kelle válnod!
Idétlen fényre szülted ezer álmod.
Utolsót holtan hordozod magaddal,
mint holt gyermek lelkét viszi az angyal. 

Babits

 

Miképp széles e világon
Minden épűl hitványságon,
Nyár és harmat, tél és hó
Mind csak hiábavaló! 
Vársz hírt s halhatatlanságot?
Illat az, mely tölt virágot,
És a rózsát, ha elhúll,
Még egy perccel éli túl.

Kölcsey Ferenc

 

Az ember szemén pici fátyol ül,
nem akarja látni
legbelül,
azt, ami,

hogy utolsó mozdulatod
a test fölött,
utolsó rezdülés
az est mögött
bujkáló hold, csak egy folt,
csak a test,
mely felett a lélek még
ott lebeg,
se nem él?, se nem holt,
mint akit
csak a volt vonzása tart
össze,

Jász Attila

 

Új köntösbe öltözött a honlap. A régi tartalom elsőre az Őrséggel bővült.

 

 

 

Elmosódva, Álmosodva, Nem keresve, Milyen lehet Az illatnak Szirom-teste:

Szép virág-e, Mint az ifju, Mint a pőre Rózsabimbók Hajnalszínű, Gyenge bőre

Vagy csak fáradt Régi rózsa, Mely reggelre Széthull némán, Föld porával Elkeverve?

 

Tóth Árpád

 

 

 

Az ismeretlen temetőben
én, ismeretlen, kósza lélek,
keresztek közt, gyászdalt dalolva
virágosan megyek az éjnek,
s sírok: ki tudja, miért, miért nem?
Megsápadtam, míg ideértem.

Kosztolányi

 

Oly messze, messze, messze már,
Hol az öröm s madár se jár,
Hová a vágy is elhervadva ér el,
Oly messze, messze, messze vár.

Szerelem volt a neve régen,
Tavaszban, éjben vagy mesében,
Tegnap még szenvedés volt, kínos, kedves,
Ma emlék, holnap síromon kereszt lesz.

Juhász Gyula

 

Kiönt medréből a köd,
elnyeli a sugarakat,
elönti a tornyokat,
templomok, házak nincsenek,
az anyám sem mosolyog,
keringő, szédült zuhanás
van a szívem helyén.
S a tetőn, bolondságok fölött
két kitárt kart mereszt
egy hívogató, fekete,
borzalmas kereszt.

Dsida

 

Árva vagyok árvának születtem,
A szeretőm igazán szerettem.
Egy vénasszony eltiltotta tőlem,
Most igazi árva lett belőlem.

 

 

Biztos helyről, régről tudom
hogy a Föld egy tányér és hogy azon
Az emberek és a kövek
Lesznek a mannához a köret

Kispál és a Borz

 

Francia vagyok Párizs városából,
mely lábam alatt a piszkos mélybe vész,
s most méterhosszan lógok egy nyárfaágról,
és nyakamon érzem, hogy seggem míly nehéz. 

Villon – Faludy

 

[Not a valid template]

Nagy óceán vize, ne hányd a hullámot!
Tudom régen láttam szép Magyarországot.
Hogyha megláthatom, megmaradok benne,
Nem kell soha többé Amerika kincse!
Odahaza se jó, igen sok az adó,
Rabló, végrehajtó, csendőr, szolgabíró.
Veszem vándor botom, csináltam valaha,
S visszamegyek fázva, nagy Amerikába.

Hobo

 

Bajocskáimat felejtem,
karddá nőtt bicskám elejtem –
sáppadsz, kiáltó virággal,
és ő dereng, csendes ággal.

J. A.