Szerző: Fekete Attila

S8 Pince – Frissítő

 
Sajnosbatár koncert az S8 Pincében
[Not a valid template]
Kinn a mezőn, bárány béget,
azt bőgi, hogy bűn az élet.
Metafizikai síkon
nem is létezik a gyíkom,
és az ember, te is láttad,
önpusztító háziállat,
bűn a bűne, bűn a bűnünk,
pedig ártatlannak tűnünk.
Kinn a mezőn, mint a tehén,
úgy bőg most a felettesén,
megreped az ego burka,
belül üres véreshurka.
Kavarog a tejút pora,
csillaganyag a vacsora,
Mer’ az ember galagtikus,
mindenevő malactípus,

Sajnosbatár

Árnyékszék

 

_FA_4147

Vidám lovag
A díszalak,
Napfényben, árnyban járó.
Sok úton át
Hol dala szállt
Rejtve volt Eldorádó!
Ereje fogy
Szinte lerogy:
„Te Árny, két lábon járó,
Mondd, hol a föld,
Hol arany-zöld
Fű közt áll Eldorádó!”.
Az ősz lovag,
Merész alak,
A szíve árnyban álló,
Kegyetlen út
Bárhova jut,
Sehol sincs Eldorádó.
 „Aranyat old
Hegyen a hold,
S a Völgy Árnyéka ártó.
Lovagolj el!” –
Az Árny felel:
„Ott lehet Eldorádó.”

 

Poe

_FA_4147e2

Sir Kohász a munkahős

 

_FA_8704-Edit-Edit

Fény csillant, ahol ő megjelent,
fordultak utána az asszonyok.
Most egyedül, kínlódva lépeget,
egy sebesült harcos már senkinek nem kell.
Lent fekszik zizegő zöld fűben,
tető felette a borús ég.
Szemét lehunyja, előtte rohanva
megjelent nagyon sok, nagyon sok kép.
Győzött csatákon, szerelmes párnákon,
arcát soha nem színezte pír.
Most egyedül, kínlódva megremeg,
és szaracén kardjába lassan beledől.

Mini

Egyedül

 

_FA_8236-Edit

Mit csináljak? Két szemem
álmatlan sötétbe néz.
Sírva mondom: Édesem!
S bénán visszahull a kéz.
Tárul, esd és visszahull:
édes, édes, édesem!
Lásd, a lámpás éjbe fúl
s itt maradtam rémesen,
árva-búsan, egyedül.
Mind sűrűbb az alkonyat,
rám a bánat csendje űl.
S búg egy távoli vonat… 

Dsida

_FA_8238-Edit

 

Alkonyköd

 

_FA_8130-Edit

már megint jönnek azok a fellegek,
megint eső lesz.
Megint sár lesz és ólmos ködburok
a lélek körül…
Nem találom a lelkemet sehol.
Aztán már meg is jött a köd,
már megeredt a gyűlölt permeteg.
Bemegyek a szobámba, becsukom az ajtót,
behúnyom a szememet.
… Magam előtt látom egy távoli vonat
motollázó sok kerekét,
hallom élettel-teli, ütemes zakatáját
s a mozdonnyal szembegurul a sínen
egy forrón felkelő,
óriási Nap…

Dsida

Mindenki…

 

_FA_7552-Edit

Személytelen ez s szemét jelen
Itt akárki akármi mondhat
Az aranyborjú meztelen a trónon,
de mi ne őt nézzük, mi csak ugassuk a holdat
A mi királyságunk, nem e világból való
És mindenki mondjon le!
Mindenki mondjon le valamiről
Valaki másnak a javára
Mer ideje lett a részvétnek meg a lemondásnak
Mindenki csak vár és dermedten nézi
Hogy küzd egymással két kicsike férfi
Törpe óriás, óriás Dávid,
Mi van már, faszfejek, csak a pénz számít?!

Sziámi

Árvácska

 

_FA_7533-Edit

Ily késő éjtszaka ki jár
Ott kinn a temetőn?
Az óra már éjfélt ütött,
A föld már néma lőn.
Egy árva gyermek andalog,
Szivét bú tölti el;
Hisz az, ki őt szerette még,
Többé már fel nem kel.

Eötvös József

Énekelj

 

_FA_7289-Edit

Sírdombjáról kurta nyárnak
egyszer ők is útra szállnak.
Észak útján, soha délnek
– zeng fölöttük sorsos ének –
soha hadban, csak magukban,
szél előttük, hó nyomukban,
éjszakázva rom-berekben,
dúlt falukban, rengetegben.
Jaj, magányos, kósza fajta,
árvaságnak átka rajta.
Napsugárban, felleg-árban,
tél-szakában jár magában –
úgy vesz el az Éjszakában.

Áprily Lajos

Halotthozó

 

[Not a valid template]

… Majd, hogyha egyszer már a mécs sem ég,
és várunk, várunk a szobánkba szótlan,
akár a hullák lenn a sírhalomban,
és ránk borul a temető-setét,
majd, hogyha járni vágyunk s mélybe botlunk,
majd hogyha elfagy dideregve csókunk,
s úgy fekszünk ágyra, mint a kínkeresztre,
és kalapáló, őrült szíveink
riadt tusakvással, kétségbeesve
vergődnek csillagoltó téli este,
mint bús madarak a hidegbe kint,
miket az éjjel ablakunkba vág… 

Kosztolányi

Az élet

 

„Köszönet” Szegő Györgynek a Műcsarnok igazgatójának az inspirációért…

_FA_5100-Edit-2

Valaki szappanbuborékot fúj,
Mindegy most, hogy Isten, vagy kisgyerek,
Világokat kelt életre a száj,
Mely szappanbuborékot ereget.

És szállnak, libegnek a fényes gömbök,
És szétpattannak – s elnyeli az ég. –
Egy szappanbuborék is egy világ,
S egy világ is egy szappanbuborék.

Reményik

_FA_5100-Edit-3

 

Múlandóság kertje

[Not a valid template]

Kinokkal és kinokra szűlt anyám,
de mondd, barátom: ér-e valamit
egyik napból másikba halva lassan
megérni s észrevétlen elrohadni?
Valamikor azt hittem, hogy sokat
fogok használni, sokat ártani, –
ma már látom, a sorvasztó idő
túlgyorsan arcomra öregedett
s máris kikezdte szemem erejét.
Homlokom lelket hordozott, de most
– céltalan hús-, csont- s ideggép – irígylem
kis húgomat, aki már visszatért
a semmiségbe, és keserüen
nézek a tétlen jövendőbe, mert
– mert mondd, barátom: ér-e valamit
egyik napból másikba halva lassan
megérni s észrevétlen elrohadni?

Szabó Lőrinc

Elfojtódás

 

_FA_4570-Edit

Ó sírni, sírni, sírni,
Mint nem sírt senki még
Az elsűlyedt boldogság után,
Mint nem sírt senki még
Legfelső pontján fájdalmának,
Ki tud? ki tud?
Ah, fájdalom –
Lángoló, mint az enyém, csapongó, s mély,
Nincsen több, nincs sehol!
S mért nem forr könyű szememben?
S mért hogy szívem nem reped meg
Vérözönnel keblemen?

Kölcsey

Lélekfoszlány

 

P1140270fehrozsa2b

Fogad között fakó panasz,
magányosság vacog,
lakatlan partokat kutatsz,
üres minden tagod,
lezárt vagy, mint a kárhozat,
a homlokod mögött
csak pőre sikoltás maradt
vigasznak, semmi több!
Nem óv a hűtlen értelem,
nem fogja szűk szegély,
csillagcsoportokat terel
a partalan szeszély
elámuló szivedre: állsz
tünődve és hagyod,
belepjenek, mint sűrű gyász,
a foszló csillagok.

Pilinszky