[Not a valid template]
„A vágytól elbutítva elpetyhüdt a vadász.
Állkapcsa lóg s mohón várja a szörnyeteg,
Hogy gerjedő hevét már lehűtse kurta nász.”
Olavo Bilac
„A nő a színpadra nem úgy lép, mint a férfi.
A nőnek a teste a fő kincse: azt viszi oda, hogy ragyogtassa, ahol legtöbben látják. Kevés válik ki közülök, mert kevés tud lelkibb lenni, mint testi. Haj pedig a női lélek, ha ki tud bontakozni a földiségből, sokkal finomabb, fenségesebb, mint a férfié! A trombita is zene, a hárfa is zene. De a trombitát csak nagy széllel lehet megszólítani, holott a hárfa a gyönge szellő érintésére is megzendül.
A hárfa a női lélek.”
Gárdonyi
„Szeljünk át derűsen teret tér után,
egyiken se csüggjünk, mint otthonunkon:
a világszellem nem kötöz, korlátoz,
de lépcsőről lépcsőre emel, tágít.
Alig gyökereztünk, egy életkörbe,
s lett meghitt lakásunk, máris ernyedünk;
kilépni a bénító megszokásból
az tud csak, ki útra, indulásra kész.”
Hesse (Keresztury)
„Párnáján ringat a fő-fő Varázsló-isten,
a Sátán s álmot ád, mely romlással marat,
s a gazdag, tiszta érc, a híres akarat,
párává lobban el az alkimista-üstben.
Az Ördög dirigál, rángatva rossz fonálunk!
Ki enyhülést akar, a rondaságba váj,
s mindennap közelebb az alvilági táj,
hová egykedvűen, bűzös homályba szállunk.”
Baudelaire (Tóth árpád)
Völgyvándor – verskoncert
Móga Piroska és Ilyés Lénárd szavalják és éneklik Weiner Sennyey Tibor – szerelmes – verseit. Gitározik Lukács Ádám Dávid.
„Mennyi időnek Kellett eltelni, hogy végre ugyanazt az illatot érezzem,
Bőröd azon részén, ahol a comb és a lágyék kecses vágásban
Találkozik? olyan illatban, ami nem a gyümölcsöké, hanem
Az egymással kajánul szerelmeskedő virágoké, és a szélbe
Karmoló ágaké, amit enyhén fűszerez a friss borostyánméz,
Akárcsak a cigarettádat az eperfalevél, amit távoli kis francia
Városkákban hernyók eszegetnek, hogy olyan selyem legyen
A szálakból, mint amilyen te vagy. Megfoghatatlan, könnyű,
Üde mint a Nap.
Üde mint a Nap.”
Weiner Sennyey Tibor
„Holdvilág csak boldogságunk;
Füst a balsors, mely elszáll;
Gyertyaláng egész világunk;
Egy fúvallat a halál.
Vársz hírt s halhatatlanságot?
Illat az, mely tölt virágot,
És a rózsát, ha elhúll,
Még egy perccel éli túl.
Hát ne gondolj e világgal,
Bölcs az, mindent ki megvet,
Sorssal, virtussal, nagysággal
Tudományt, hírt s életet.
Légy, mint szikla rendületlen,
Tompa, nyúgodt, érezetlen,
S kedv emel vagy bú temet,
Szépnek s rútnak húnyj szemet.”
Kölcsey
Losonczi Ágnes szociológus honlapjának nyilvános bemutatója
„Olykor úgy emlegetnek, hogy a magyar szociológia alapító atyja vagyok – vagy anyja? –, de ez túl sok és egy kicsit kevés. Kutató vagyok, ami számomra azt jelenti, hogy nem vagyok se pap, se tanító, se próféta, se ideológus, se politikus. Több a kérdésem, mint a válaszom. Voltam és vagyok kíváncsi kutatója a társadalomnak, aki szenvedélyesen keresi a társadalmi mozgások rejtélyeit. És az is szeretnék maradni mindaddig, amíg működik valamennyire az elmém. Egy kutató nem tudja, mire fog bukkanni, kérdései vannak, s eleve tudott válaszai nincsenek. A legfontosabb, hogy jó kérdéseket tegyünk fel, és ez akkor is fontos, ha nem mi fogunk válaszolni rájuk. Ha egy kérdés valóban fontos, valaki valamikor majd megadja a megfelelő választ…”
„Egy idő óta rémhírekkel
Tarkázva jönnek a lapok,
Minden téren nagy bajt okoznak
Az óriás női kalapok.
S e hírek nem is nélkülöznek
Minden reális alapot.
A színházban az első sorban
Egy hölgy ült ezt írja a lap
S fején a földszintet betöltő
Rengeteg tavaszi kalap.
S egy úr mögötte mit se látott
Két hosszú fölvonás alatt!
Az úr művészi lendülettel,
Mert elégtételt nem kapott,
Leverte a hölgy szép fejéről
Az óriási kalapot.
S számos hasonló eseményről
Tesznek jelentést a lapok.
Mi a morál és a tanulság?
Ó férfiak, szegény vakok,
A nagy kalapokat nézzétek,
S ne nézzétek a darabot!
Mert jobb egy új kalapot nézni,
Mint venni egy új kalapot!”
Juhász Gyula
„Hétfő este Lázár János fideszes politikus és minisztervárományos értesüléseink szerint egyszerűen kirúgatta az Origo főszerkesztőjét, egy olyan oknyomozó cikksorozat miatt, amely Lázár kétmilliós, közpénzből fizetett hotelszámláinak járt utána. Ez ugyanaz a Lázár János, aki ráküldte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt a Norvég Civil Alap támogatásával működő civil szervezetekre.”
„Piros pipacs a Vágy, szívünkbe vert, talált,
Szélben integetett, hullámzott a határ,
Örömtáncát járta kalász s búzavirág!
A városba ne járj! Nyámnyilák taposnak,
Lelkedbe gázolnak, út szélén elhagynak,
Hogy ne legyen piros pipacs a Vágy s Világ!…
Ölelt, ringott a Vágy, az volt az édes Nász,
Porzott, perzselt a nyár, nem szúrt a napsugár!
Sejtjeink sercegtek, testeink remegtek!
Az volt a hosszú nyár, az volt a forró nyár!”
Juhos-Kiss János
„Mi a múlt valamennyi oligarchájától különbözünk abban, hogy tudjuk, mit csinálunk. A többi hatalomgyakorló, még azok is, amelyek hasonlítanak hozzánk, mind gyáva és képmutató volt. A német nácik és az orosz kommunisták nagyon megközelítettek minket módszereikben, de sohasem volt bátorságuk beismerni saját indítékaikat. Mi tudjuk, hogy soha senki sem ragadja magához a hatalmat azzal a szándékkal, hogy lemondjon róla. A hatalom nem eszköz: a hatalom cél. Nem azért csinál az ember diktatúrát, hogy megoltalmazzon egy forradalmat, hanem azért csinál forradalmat, hogy diktatúrát csinálhasson belőle.”
Orwell
Mostan színes tintákról álmodom.
Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betűket írnék,
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer,
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikitó,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égő-pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat,
és akkor írnék, mindig-mindig írnék.
Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.
Kiszínezném vele az életem.
Kosztolányi