Ismerd meg önmagadat és tudni fogod a sorsodat. Mert a sorsod te vagy. … Változtass magadon, és változni fog a sorsod is. Fogadd el magadat, és el tudod majd fogadni sorsodat is.
Popper

Úgy néztem magamra mindig,
ahogy csodára nézni illik,
csodára, az ember fiára,
kezeire, nyírott hajára.

Szécsi Margit

… elvárnak tőled egy szép búcsúmondatot.
– Honnan vegyem? Az ujjamból szopjam? Hazudjak valamit? Ahhoz már nincs erőm.
– Mondj, amit akarsz, csak szép legyen. A szépség művészet, és ami művészet, már nem lehet hazugság.
– Minden művészet hazugság, Áron.
– De olyan hazugság, amiben hinni lehet.
– Hinni? Miben? Az örökös megalkuvásban?
– Ezt vond vissza, de rögtön.
– Nem vonom.
– Így nem halhat meg egy író…
– Csak várj. Egyszer te is rájössz. A világon az egyetlen őszinte dolog a halál.

Örkény

nem stimmel vele valami
mert azt hiszi
hogy biztosan nem stimmel velünk valami
ha segíteni akarunk neki hogy megértse
hogy biztosan nem stimmel vele valami
ha azt hiszi hogy nem stimmel velünk valami
ha segíteni akarunk neki megérteni hogy
mi segítünk neki
megérteni hogy
mi nem üldözzük őt
ha segítünk neki
megérteni hogy nem üldözzük
ha segítünk neki
megérteni hogy
vonakodik megérteni
hogy nem stimmel vele valami
mivel nem érti meg hogy nem stimmel vele valami
R. D. Lang

Szél támad, szárukat vadul tépi-cibálja.
A rózsák szirma az utak sarába hull.
Ó kedves, szedd le mind, hisz álmaink virága
Holnapra megfakul…
Utcák fényeibe az égbolt belekábul
A szellem úgy örök hogy az anyagba zárul
Szerelmünk emberi bennünk otthonra lel
Örök a szerelem sóváran pusztul el.

Apollinaire

Tudom, hogy elkapnak,
De most szabad vagyok
Míg az első kopó elér.
És ez mindent megér.

Hobo

Elemennék, elfutnék
Most mindent itt hagynék
Égj tűz, égess el
Szél fúj, fújj már el
semmis emlék legyek

Palya Bea

[Not a valid template]

Harmadnap is kicsöngött
Egy gazdátlan telefon a zónában.
Csilingelt a távozók után a levegő…
A kertben, ahonnét kiűzetve a kertészek végleg –
Hallani mindent, ami növekszik.

Térey

Dsida

[Not a valid template]

A legszebb vers csak
ígéret
majd elválik hogy
mivé lett
de lelle int s én
úgy hiszem
fogamban tartva
átviszem
mert rendbe’ van hogy
szép vagyok
a legszebb vers nem
én vagyok
a legszebb vers nekem
te vagy
szeress örökké el
ne hagyj
Erdős Virág

Sokszor, mikor a napba nézek,
már-már azt hiszem:
ő az igazi.
S elfelejtem, hogy minden látható,
tapintható és megcsókolható:
a rejtett igazinak
árnyéka csupán.
Valahol bennünk van az élet,
melynek árnyékát éljük,
valahol bennünk van a ház,
melynek árnyékát lakjuk,
Dsida

Sok hűhó semmiért, avagy nagyobb a füstje, mint a lángja

 

Hol van az éj? az az éj már vissza se jő soha többé,
mert ami volt, annak más távlatot ad a halál már. –
Ülnek az asztalnál, megbújnak a nők mosolyában,
és beleisznak majd poharunkba, kik eltemetetlen,
távoli erdőkben s idegen legelőkön alusznak.
Radnóti

Emlékszel-e, én angyalom, a dögre,
amit láttunk e reggelen?
A kavicsos ösvényen füstölögve
feküdt a bűzhödő tetem.
Donogtak rothadt gyomrán a legyecskék,
fekete és komor üreg,
s húsrongyait sűrű lében megesték
a dőzsölő, sötét nyüvek.
És látod, édesem, ily dög leszel te,
ily szörnyűséges döghalom,
te csillagom, napom, szivem szerelme,
te lázam és te angyalom.

Baudelaire

Tudom, hogy tudod, elmúlik
egy kicsit rossz most, de elmúlik
meg a mindig más is elmúlik
és a nagyon rossz is elmúlik
meg a nagyon jó is elmúlik
egyszer szörnyen, egyszer jól
és ez így, ez így van jól

Balaton

No pido perdón,
¿para qué? si me va a perdonar
Porque ya no le importa…
Siempre tuvo la frente muy alta,
La lengua muy larga
Y la falda muy corta.
Me abandonó,
Como se abandonan
Los zapatos viejos

Sabina

Magányosnak születtem,
baráttalan vagyok,
igy lettem, ami lettem,
mindentől elhagyott,
mindég a szenvedésre
vitézül víni kész:
magányosság vitéze,
magam ellen vitéz,
barangoló borongó,

Babits

Mint aki a sínek közé esett…
a végtelent, a távol életet
búcsúztatom, mert messze mese lett,
mint aki a sínek közé esett:
Mint aki a sínek közé esett –
vad panoráma, rémes élvezet –
sínek között és kerekek között,
a bús idő robog fejem fölött,
és a halál távolba mennydörög,
egy percre megfogom, ami örök,
lepkéket, álmot, rémest, édeset:
Mint aki a sínek közé esett.
Kosztolányi

Figyeld, a búcsúzás szelíd dalát
zümmögöm kemény fogaim között.
Fekete madarak rebbennek szemeinkben,
ahogy egymásra nézünk.
Ó, megfagytak az aranycsőrű madarak,
emlékeink hullái csak feküsznek,
kár hessegetni őket,
már nem találjuk az első csókok
elhullatott kék tollait.

Ladányi

Csak pihenek egy kicsit a gesztenyefa
virághullása alatt, a méhek bódító
zümmögésében, mert megfáradtam és
szédít az álom és ég a szemem.
Vándortarisznyám mellettem nyugszik,
minden ág meghajlott és letört alatta,
felsebezte vállamat, most itt pihen
oldalam mellett és nézem sokáig:
Nem tudom, mi van benne, valami
megbízatás, világokat rendítő titok
lezárva s lepecsételve hét pecséttel.
Vagy csak iromba gyémánt, súlyos aranytömb,
talán csak ólom és fekete szikla,
mit tudom én, – nekem el kell vinnem
és át kell adnom fáradtságos vándor-útam
végén. Akkor egy mosollyal elbocsátanak
pihenőre és soha, soha sem tudom meg:
mit hurcoltam egy életen keresztül.

Dsida

[Not a valid template]

Fogad között fakó panasz,
magányosság vacog,
lakatlan partokat kutatsz,
üres minden tagod,
lezárt vagy, mint a kárhozat,
a homlokod mögött
csak pőre sikoltás maradt
vigasznak, semmi több!

Pilinszky

[Not a valid template]

Kísérlet, tények… Az igazság az utolsó lépésben. Csakhogy szerintem nincsenek tények. Általában sem léteznek, itt a Zónában pedig végképp nincsenek. Itt minden valakinek az agyszüleménye, nem érzi? Ez az egész egy ostoba ötlet! A bolondját járatják mindnyájunkkal. De hogy kik – arról fogalmunk sincs. Miért? Fogalmunk sincs róla.

Sztrugackij fivérek

Kirajzolódom végleg a világból,
mint csupasz falnak állitott fogoly,
külön kezel, kivételes magányban
a tanuk nélkül dolgozó pokol.

Pilinszky

Örök sötétség tapad a felszín belső felére.
Ez a fordított világ,
Mindennek külső és belső íve —
melyik a visszája, melyik a színe?
van-e harmadik ív: árny nélküli fény?

Weöres

Lábam magas lépcsők magaslatára lép,
Minden fokon kor-nyalábok és fokok közt még nagyobb nyalábok,
Lenn minden kellőképpen bejárva és én hágok, egyre hágok
Feljebb, egyre feljebb árnyak hajlonganak mögöttem,
Messze lenn látom az eredendő roppant semmit, tudom, én is itt voltam,
Láthatatlanul és folyton vártam és átaludtam a kábító ködöt,

Walt Whitman

Fényes bogarak hullanak
a doktor gyűjti össze mind
hozzá nyúlni nem szabad
nyilván tartják szám szerint

Kontroll

Durva, durva háztető,
de durva napsütés,
durva, durva tél,
de durva szél
durva, durva nő,
egy durva férfi lő,
kicsit fél a játszótér.

Másik János