nyugtalan a rózsa árnya
a falon.
Imbolygok, mint árny a falon;
mire vágyom, azt se nagyon
akarom.
Egy-egy nyugodt pillanatot
életemben ha még kapok:
jutalom,
amiért – bár mit se várva –
időzöm, mint rózsa árnya
a falon.

Fodor Ákos

Szegény madár akit itt feledtek
bezárva, jaj,
itt feledtek a sötétben,
vergődni és rikoltani halálig!

Dsida

Egy másik világ a semmi partján
Oly messze attól, ami a térképen látható,
Egy képzelt világ, egy elhagyott táj,
Különös zajok, ami a rádión sem fogható.

Tátrai Band

Nagyapám tanította: Fiam ne múljon el napnak egy órája, hogy ne tudd megmondani mit csináltál.

Margitka asszony – a csipkeverőnő

Közönyös a világ… az ember
Önző, falékony húsdarab,
Mikép a hernyó, telhetetlen,
Mindég előre mász s – harap.
S ha elsöpört egy ivadékot
Ama vén kertész, a halál,
Más kél megint, ha nem rosszabb, de
Nem is jobb a tavalyinál.

Arany

az ajtón nincs is kilincs,
hamisítvány az egész, nemajtó,
vagy nincs is ajtó azon a helyen,
amelyen ajtót látsz és benyitni
szeretnél, tapogatod és kaparod
a falat, a válladból vér serken ki,

Németh Zoltán

Mert csak hasztalan törődtem,
Homályban maradt előttem
Az igazság sugára:
Csak a reménység követett,
S néha bágyadt napfényt vetett
Pályám sötét utjára.

Kisfaludy Károly

Mikor az uccán átment a kedves,
Galambok ültek a verebekhez.
Mikor az uccán átment a kedves,
Tisztán jutottam, tiszta szivekhez.

J. A,

A földi életet, mi hátra van,
Csak ráadásnak tartom untalan,
Ha jó, ha rossz, már nem nyugtalanít,
Az én utam már sok halálba vitt.

Juhász Gyula

Utánad kószálok,
amikor egy nőt követek egész este és a
koszos lépcsőházakban is
miattad ácsorgok csak, arra várva,
hogy te nyitsz ajtót,
te seholsem-található!

Ladányi

Háborogva, legbelül
düh és csupa szégyen,
a szívemhez így beszél,
nagy keserűségem:
könnyű anyag, szaporán
kell lebegnem, égnem,
vagyok, mint a falevél,
hányódva a szélben.

Carmina Burána

A nyári Nap,
a téli hó,
őszi levél,
tavaszi friss virág
mind azt dalolja az ő fülükbe:
„Élet-katlanban régi étek,
élet-szekéren régi szalma,
élet-gyertyán lefolyt viasz:
téged megettek,
téged leszórtak,
te már elégtél:
mehetsz aludni…”

Weöres

Kiönt medréből a köd,
elnyeli a sugarakat,
elönti a tornyokat,
templomok, házak nincsenek,
az anyám sem mosolyog,
keringő, szédült zuhanás
van a szívem helyén.
S a tetőn, bolondságok fölött
két kitárt kart mereszt
egy hívogató, fekete,
borzalmas kereszt.

Dsida